Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Az idősek a házi gondozóknak elmondhatják érzéseiket, félelmeiket

Minden apró segítségért hálásak az idősek, hiszen sokszor ez jelenti az egyetlen kapaszkodót a hétköznapokban. Rácz Árpádné elmondta,
hogy mivel a személyes találkozókra egyelőre nincs lehetőség, a hozzátartozók telefonon köszönik meg a szociális központ dolgozóinak odaadó munkáját.

A Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársai a koronavírus-járvány harmadik hullámában a tavalyi helyzethez hasonlóan ismét helytálltak – állapította meg Rácz Árpádné. Szerinte megmaradtak az eddigi feladataik, de plusz nehézséget okozott, hogy szinte nincs olyan szakember az intézményben, akit ne érintett volna a fertőzés valamilyen szinten.
Nyilván észreveszik, ha kiesik a munkából három-négy gondozó, hiszen az ellátottakról ugyanúgy gondoskodni kell. Komoly logisztikai szervezést igényelt tőlük, hogy minden a változatlan formában menjen tovább, de eddig sikerült megoldani a feladatokat. Mivel a szociális területen dolgozókra sokkal szigorúbb szabályok vonatkoznak, nem elegendő a tíznapos karantén, hanem utána a két hét foglalkoztatástól való eltiltás is be kell tartaniuk, tehát közel egy hónap esik ki a munkavégzésből. Mindezek ellenére minden idős megkapta az ellátást, tehát nem szenvedtek hiányt semmiben, sőt még újabb személyekkel is bővült a gondozási kör.
A kormányhatározat szerint a szociális intézmények megkapnak minden támogatást és amennyiben a helyzet úgy kívánja, még el is térhetnek az előre megszabott személyi és tárgyi feltételektől, míg máskor egyes szolgáltatásokat akár szüneteltethetnek is. – Nyilván nem ez a célunk, mert ha már a szociális alapszolgáltatás is szünetel, akkor teljesen magukra maradnak a legelesettebb és legrászorultabb személyek, hiszen ránk számítanak elsősorban az idősek, a betegek és a fogyatékkal élők. Sok esetben nincs aki ajtót nyitna rájuk és segítene a mindennapokban – fogalmazott az intézményvezető, aki szerint rengeteget jelent az időseknek, hogy meghallgatják őket a házi gondozók, akik sokszor lelki támaszt is nyújtanak a pandémia ideje alatt.
2021-ben több mint húsz környékbeli településen osztották szét a Magyar Élelmiszerbankon keresztül érkezett tartós élelmiszer szállítmányt. Ezenkívül naponta gondoskodnak az egyik nagyáruház termékeinek rászorulókhoz való eljuttatásáról.
A Beledi Egyesített Szociális Központ munkája a koronavírus-járvány ideje alatt egyáltalán nem változott, sőt inkább még hatványozottabban igénylik a támogatást a rászorulók – foglalta össze Rácz Árpádné. A szakember úgy vette észre, hogy a legtöbb ember hangulatára rányomta a bélyegét a több mint egy éve tartó áldatlan állapot, az idősek pedig egyre nehezebben mozdulnak ki otthonról, mert félnek. A betegség itt van közöttünk és sajnos egyre több tragédiáról lehet hallani. Mindenki azt várja, hogy kicsit enyhüljön a veszélyhelyzet, de még inkább azt, hogy vége legyen a járványnak.
– Minden tiszteletem és köszönetem a kollégáknak. Van, aki a veszélyhelyzet kihirdetésétől kezdve folyamatosan velem van az intézményben, a többiek pedig lelkiismeretesen, felelősségteljesen teszik a dolgukat, hacsak ebben a betegség miatti kényszer meg nem akadályozza őket. A szociális központban folyamatos az ügyfélfogadás, nem zártak be, a családsegítő munkatársai jelen vannak azokon a helyeken, ahol ez a pandémia miatt megengedhető és a megfelelő óvintézkedéseket betartva fogadják az ügyfeleket. Mindenki jön és teszi a dolgát – hangsúlyozta Rácz Árpádné.

Beküldés dátuma: 2021. 04. 19.

Kapcsolódó hírek

További hírek