Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az emberek egyre jobban értékelik a falu ünnepét

A szünidőben is korán kelő gyerekek már reggel akadályversenyen vehettek részt, aki pedig úgy érezte, hogy a sok mozgástól csökkent az energiája, palacsintával pótolhatta azt. A délelőtti programok folytatásaként off-road bemutatón szórakozhatott a közönség. Szorgos szakácsok gondoskodtak az ízes falatokról, és az elfogyasztott ebéd után Tomi bohóc és a „hangszerlopikáló” manó várta a kisebbeket. Az egészségtudatos emberekre gondolva beiktatták a programba a szemészeti vizsgálatot: a zöldhályog szűrésére berendezett helyiségben szakember várta a pácienseket. Az ezoteria iránt vonzódó és sorsuk alakulása miatt aggódó kíváncsiskodóknak jósnő segített  a jövőbelátásban.

Nagy Emma Zsófia szerint a szeretet a legfontosabb a világon, ezért falunapi köszöntőjébe is évek óta beleszövi ezt az érzését. Az emberek vállalt feladatai is attól válnak igazivá, ha szívvel-lélekkel teszik, amit kell. Annak örülne a legjobban, ha a tóközi településen a régen megszokott nagy családként élnének a helyiek. – Kívánom, hogy mindig tudjanak adni néhány jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet egymásnak – olvasott fel részletet az ünnepi beszédből a nyugdíjas pedagógus, aki úgy tapasztalta, hogy az emberek egyre inkább értékelik az önkormányzat munkáját, ezért megtisztelik jelenlétükkel az ünnepet, ahova még a rokonaikat is elhívják.

Az alkotóhoz a csendélet és a tájkép áll a legközelebb, amelyeket olajfestékkel visz fel a hordozóanyagra, mely többnyire vászon vagy farostlemez. Szabó Istvánné csodálatos képeivel már találkozhatott a közönség, hisz az amatőr alkotó rendszeresen felbukkan a rábaközi településeken, hogy műveivel tegye még szebbé az ünnepeket. A tájképek és csendéletek mellett legújabban a szakrális jelenetek és figurák foglalkoztatják, ezért Mária és Jézus ábrázolással lepte meg a festészet iránt érdeklődőket. A nonfiguratívabb, absztrakt motívumok szintén le szokták kötni a figyelmét, de általában a lelkiállapotától függ, hogy mit jelenít meg a vásznon. – Mozgalmas életet élek az utóbbi időben, mert sok falunapon megjelenek – mondta a művész, aki természetesen nagyon örül a pozitív visszajelzéseknek. Alkotásai Csornán lesznek láthatók az ősz folyamán, ezért ennek az előkészületeivel van elfoglalva. Ezenkívül ott motoszkál a fejében, hogy  egyszer már megpróbálkozott Gustav Klimt A csók című képével, de szeretné újból vászonra vetni a saját érzései és elképzelései alapján.
Beküldés dátuma: 2012. 08. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek