– Nem is volt más alternatíva, hogy Veronika a kvalifikációs verseny után be fog kerülni a magyar válogatott EB induló keretébe – mondta Pantelics Péter edző néhány nappal az Európa-bajnokság után. A közelharcban remekelő kapuvári versenyző megszerezte az aranyérmet.
A kapuvári Castrum SC történetében nem új keletű dolog az Európa-bajnokságon való részvétel, hiszen korábban több versenyző is eljutott a magas szintű megmérettetésre. Legutóbb Németh Veronika a dobogó legfelső fokára is felállhatott. A mínusz 55 kg-ban versenyző karatéka a junior női korcsoport legjobbja.Kemény készülés, és a diákolimpiai szereplés előzte meg az EB-t – tájékoztatta a tévénézőket Pantelics Péter, az utánpótlás csapat egyik edzője. A sportoló becsülettel elvégezte az előírt edzésmunkát otthon, illetve az új edzőteremben, de fontos volt, hogy a gyakorlás ne menjen a tanulás rovására. A tavaszi szünetben Veronika erősített, zsákolt, lépcsőzött és futott. A karatésok sok mindent megtesznek erőnlétük fokozása érdekében, például „Döncit” (12-18 kg-os kisméretű bokszzsák) többször is futva cipelik fel az emeletre, és egyéb „kínzóeszközöket” is bevetnek a siker érdekében.
2013 Ifjúsági Európa-bajnoka Romániából elhozta a legtechnikásabb női versenyző különdíját is. Veronika 2014-ben Bakuban szerepelt a válogatottal, ahol a bronzérmet sikerült megszereznie. A bírók döntése alapján akkor litván ellenfele jobb volt nála, de idén megvalósította álmát. A Varsóban megrendezett Karate Junior és Felnőtt Európa-bajnokságon 24 ország 364 indulója vett részt. Kapuvárról Veronika képviselte a Castrumot a junior válogatottban. Váltott vezetéssel, jó nyolc óra alatt értek a célpontra, ahol megfelelő szállást biztosítottak a számukra. A lengyelek a tőlük megszokott barátsággal fogadták a magyar küldöttséget.
Németh Veronika óvodás korában köteleződött el a karatéval. Mivel mindig nagy volt a mozgásigénye, szüleivel áttekintették a lehetőségeket, és a küzdősport mellett döntöttek. A küzdelemben induló versenyző 12 éve űzi ezt a sportot. A karatéban fejre ütni tilos (a fej rúgható, de csak érintéssel), viszont a test többi része teljes erővel támadható rúgásokkal, ütésekkel. Veronika a felkészüléssel járó kisebb sérüléseket könnyen elviseli. A kapuvári karatés először egy litván, majd két bolgár lánnyal mérte össze erejét az Európa-bajnokságon. A hosszabbítás nélküli küzdelmek mindössze két-két percig tartottak, és wazari értékű találataival hamar eldöntötte a mérkőzések menetét.
– Elégedett vagyok magammal. Úgy gondolom, hogy érdemes volt ennyi munkát belefektetni és feláldozni a szabadidőmet – mondta az Európa-bajnok, aki a szünidőig még részt fog venni más hazai és nemzetközi versenyeken is.
A Castrum SC-nél a 2015-ös EB-arany után sincs megállás, mert készülnek a felnőtt versenyekre. Ebben a kategóriában egyelőre nem számítanak ilyen kimagasló eredményekre, mert a felnőttek közül többen nemcsak az edzőteremben, hanem a főiskolán és az egyetemen is acélozzák magukat, ezért tanulmányaik mellett nem tudnak kellő időt fordítani a komolyabb versenyekre való felkészülésre – mesélte a Castrum SC elnöke.
A sportegyesület nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésre. A juniorok mellett egyre inkább jönnek fel az ifik: A két Európa-bajnoki érmet szerzett 16 éves Pantelics Bencét televíziónk már többször bemutatta, kiváló szereplése miatt. Bán Lili EB-bronzéremmel büszkélkedhet. Németh Gábor és dr. Szalai László utánpótlás csoportjából is egyre több serdülő korú reménységgel számolhat az egyesület, és Bán Lili szintén ifjúsági EB bronzéremmel büszkélkedhet.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.