Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Az államtitkár téti látogatása

– Aki nem szereti a választóit vagy fél az emberektől, ne menjen politikusnak – mondta dr. Kovács Zoltán államtitkár a közvéleményt számtalan témában foglalkoztató,Téten megrendezett eszmecsere előtt.

– Terepről jövök, tehát ismerem az emberek napi gondjait – mondta dr. Kovács Zoltán, aki húsz esztendeig volt Pápa polgármestere. Elmondása szerint ez idő alatt gyakran gyalogolt, így bármikor megszólíthatta az utca embere.
A városok olyan mikrotérségi központok, melyek a környező kisebb településeknek, községeknek iskolát, munkahelyet, egészségügyi ellátást biztosítanak. Amennyiben az útviszonyok és a tömegközlekedés lehetővé teszi, az emberek többsége a közeli nagyvárosban helyezkedik el, ezért a lakóhelyül szolgáló kisebb településeknek arra kell törekedniük, hogy az ingázók hazatérve, munka után, hétvégenként jól érezzék magukat otthon – utalt a Győrtől és Pápától közel azonos távolságra lévő Tét helyzetére a területi közigazgatásért felelős államtitkár, aki úgy tapasztalta, hogy az északnyugati régióban megfordult a trend, mert hiányzik a megfelelően képzett munkaerő. Ráadásul Ausztria közelsége miatt többen külföldön vállalnak munkát. A foglalkoztató cégek az iparűzési adó befizetésével elsősorban a helyi gazdaságot erősítenék, a jó iskolák és egyéb szolgáltatások mind megtartóerőt jelentenének az adott településnek. Dr. Kovács Zoltán szerint mindezek megteremtése elsősorban önkormányzati feladat, az állam csak indirekt eszközökkel tudja segíteni a folyamatot. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatai révén energiatakarékosan működtethetőek az egyes épületek, az egészségügyi alap infrastruktúra korszerűsítése által pedig jobb ellátásban részesülnek az emberek.
– Dicséret illeti a pályázatírókat – jegyezte meg a politikus azzal összefüggésben, hogy több száz millió forintos fejlesztésre számíthat Tét önkormányzata is. Régebbi kapcsolataiból eredően többen tegezve köszöntötték a városba látogató dr. Kovács Zoltánt, aki korábbról ismeri Majsa Sándort, a Sokoró Kft. nyugalmazott vezérigazgatóját A téti szövetkezet vezetőségéből szintén többekkel találkozott, de a foci révén is emlékeztek a nevére, sőt ügyvéd korában is volt téti ügyfele – mondta mosolyogva Pápa egykori polgármestere.
Dr. Kovács Zoltán hetente többször áthalad a Győr és Pápa közti útszakaszon, ezért különösen drukkol a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út megépítéséhez. – Ilyen közel még sosem voltunk a 83-as út megvalósításához. 2018-ban elindulhat a beruházás, és reményeink szerint 2020/21-re be is fejeződik – hangsúlyozta az államtitkár.

Beküldés dátuma: 2017. 05. 20.

Kapcsolódó hírek

  • Járdák, utak felújítása Beleden

    Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak.

További hírek