Hozzátette: az alkotó diákok műveik által a titkok értőivé válnak, s mindez a kiállító teremben látható rajzok, nyomatok, festmények formájában tárul a nézők elé. A tanárok a titkok feltárásában segítik a gyerekeket, és átnyújtják számukra azokat az eszközöket, amelyek vizuális kóddá képesek változtatni az élményeket. Az igazgatónő köszöntőjében elhangzott, hogy a művészeti iskola foglalkozásain több mint hetven ifjú alkotó vesz részt rendszeresen, akik valamennyien ígéretes művészpalánták. A megyei oktatási bizottság elnöke leszögezte: a tanév folytatásában továbbra is arra törekednek, hogy a tanulók még jobban megismerjék az egyetemes és a hagyományos nemzeti értékeket a művészet által. Némethné Fülöp Terézia a gyerekekhez fordulva megjegyezte: reméli, ők is úgy érzik, hogy megérte a fáradozás, melyben nagy segítségükre voltak a szülők. Szilágyiné Jéger Teréz a hetedik alkalommal megrendezett kiállításról elmondta, hogy a 2010/2011-es tanév első félévének anyagát mutatták be, amelyen helybeli és Csorna környéki gyerekek különböző technikával előállított műveit vonultatták fel. A végzős növendékek munkái pedig már a következő tárlat lehetőségét vetítik előre az újesztendőben.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.