Olaszi Bence kétszer kapta meg a Páli Szent Vince-díjat: az általános iskola végén, valamint a gimnáziumi érett-ségijét követően.
A fiatalember szívesen gondol vissza az első nyolc évre, amikor rengeteg tanulmányi versenyen vett részt, azonkívül aktív tagja volt közösségi rendezvényeknek is. Különösen közel állt hozzá a matematika és a fizika, valamint a kémia és az informatika, de a többi tárggyal sem voltak problémái.
Az általános iskola után a Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban folytatta tanulmányait, mely oktatási intézmény 2019 szeptemberében egyházi fenntartás alá került, így már a Páli Szent Vince Katolikus Gimnáziumban érettségizett. Idén tavasszal a kötelező tantárgyakon kívül fizikából és informatikából is megmérette magát. A végeredmény önmagáért beszél: egy kivételével ötös érdemjegyet szerzett úgy, hogy matematikából emelt szintű vizsgát tett.
Bence egyetemi tanulmányai előtt szeretné maximálisan kihasználni a nyarat, de mellékesen programozással szórakoztatja magát szabadidejében. A győri Széchenyi István Egyetem Villamosmérnöki Karára jelentkezett, mert mindig érdekesnek találta a reáltudományokat.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.