Aszály a földeken: várják az esőt a gazdák

Legalább 60-80 milliméternyi csapadék hiányzik a földekről és az időjárás előrejelzési adatok alapján sem valószínű, hogy rövid idő alatt megoldódna a probléma – jegyezte meg Családi János, hozzátéve: az elmúlt években az ország valamelyik részét biztos, hogy érintette a fagykár, de szerencsére az idén erre nem volt példa.

Családi János szerint egyértelműen ki lehet jelenteni: nem kedvez a mostani időjárás a mezőgazdaságnak. Olyan kevés csapadék hullott a tél folyamán, ami csak a túlélést biztosította, de arra már nem volt elegendő, hogy jó kondícióba kerüljenek a növények. A kormány legalább egy hónapja bejelentette, hogy hivatalosan is aszály van a térségben, ami a következőt jelenti: elméletileg lehet öntözni, de ennek is megvannak a maga szabályai, melyekhez különböző bejelentési és elszámolási kötelezettségek tartoznak. Pénzbe ugyan nem kerül, de többek között mérni kell a kijuttatott vízmennyiséget, így különösen fontos a részletek ismerete. Az őszi vetésű gabona is megsínylette a csapadékhiányt, ami napjainkban épp hogy kezd helyrejönni – mondta a szakember. A zöldség-gyümölcs termelő-értékesítő szervezet vezetője szerint ha visszatekintünk az elmúlt három-négy évre, talán május vége fele számíthatunk némi esőre.
A gyümölcsösökre leselkedő másik veszélyforrás lehet a fagyás, de olyan nem fordult elő az utóbbi időben, ami komolyabban befolyásolta volna a termést.

A Hanság-Fertőmenti TÉSZ elnöke a termelőket érintő határidős feladatról is beszélt: Megnyílt a területalapú támogatás benyújtására szolgáló felület és május 15-ig van lehetőség a szankciómentes kérelmek benyújtására. 2022. január 1-jétől indult az új Agrár-környezetgazdálkodási program, melynek jóváhagyó határozatai folyamatosan jönnek ki a gazdálkodók számára. Aki megkapta, értelemszerűen aszerint gazdálkodhat és az alapján kell benyújtania a területalapú kérelmét is. Abban az esetben, ha valaki a későbbiekben jut hozzá a határozathoz, neki is úgy kell folytatnia a gazdálkodást, mintha már megkapta volna. Családi János úgy gondolja, mire lejár a területalapú támogatás benyújtásának határideje, már mindenki kézhez veheti a programba való bekerülést igazoló határozatot. A TÉSZ elnöke szerint aki benyújtotta a kérvényt, nagy eséllyel be is fog jutni az Agrár-környezetgazdálkodási programba, mert olyan minimális pontszámot határoztak meg, hogy a kérelmezők kilencven százaléka sikerrel jár. A szakember tudomása szerint leginkább a gyümölcstermesztőknél fordultak elő terület-azonosítási problémák, ezért arra kéri az érintetteket, hogy pontosan töltsék ki a kérelmeket. 

A televíziónknak nyilatkozó szakember azon egyelőre nem aggódik, hogy kevés lesz a gyümölcs, ugyanakkor ennél sokkal nagyobb gondot jelenthet az
értékesítése. 

Az ukrajnai háború miatt bezárultak a piacok, és gyümölcsöt sem lehet szállítani az eddig komoly importőrnek számító Fehéroroszországnak és Oroszországnak sem. A szankciók idei feloldására nem lát lehetőséget, legfeljebb 2023-tól normalizálódhat a helyzet.

– Nagy bosszúságot okoz nekem, ha a tévétudósításban azt mondják, hogy milyen nagy drágulás következett be és közben mutatják a zöldséget és a gyümölcsöt, holott azok nagy százaléka nem drágult ebben az időszakban. Ha valaki összehasonlítja az alma értékesítési árát az elmúlt évekhez képest, igaz, attól függően, hogy kinek a nézőpontja szerint vizsgáljuk – sajnos, vagy hál’ Istennek –, szinte semmit sem változott, ami ugyanígy elmondható más zöldségekről és gyümölcsökről is. Amellett, hogy természetesen van infláció, nőnek a szállítási költségek és a piaci kereslet-kínálat is beleszól az árak alakulásába, első körben nem kongatnám meg a vészharangot – fogalmazott Családi János, hozzátéve: nyilván vannak reális okai a drágulásnak, de ezt a folyamatot maga a sajtó is generálja, mert minél többet beszélnek róla, annál inkább konkrét igényként jelentkezik a drágulás. Az inflációnak vannak valós elemei, melyhez azonban hozzáadódnak a piaci várakozások is. A gazdaságok mindig kiigazítják az áraikat, de lehet, hogy a valós számok alapján csak nyolc százalék körüli inflációt kellene tapasztalnunk, a várakozások miatt viszont lehet, hogy ennél magasabb lesz.
Amennyiben úgy alakul az idei esztendő, hogy nagyobb mennyiségű és jó minőségű termés állna a rendelkezésre, még nem valószínű, hogy csökkennének az árak, de legalább nem emelkednének. A gazdálkodók az árképzésnél arra törekednek, hogy elérjék a ténylegesen felmerülő termelési költségeket és legalább minimális hasznuk legyen, mert különben nem éri meg nekik a sok erőfeszítés.

Beküldés dátuma: 2022. 04. 25.

Kapcsolódó hírek

További hírek