A Csornai Bárdos Kórus előzetesen befektetett sok-sok energiája meghozta gyümölcsét: aranyfokozatú minősítésben részesültek a rangos megyei megmérettetésen. Ifj. Horváth József egyházzenész a rendezvény céljáról beszélt: feladatokat, s ezáltal értelmet ad a kórusmunkának, valamint hozzájárul a hazai kórusmozgalom életben tartásához, és növeli annak színvonalát.
A felkészülés része volt az a Csornán tartott szakmai nap, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatán nyert összegből finanszíroztak. A rendezvényen a részletekbe is beavatták a versenyre készülő csapatokat, s mindemellett szakmai zsűri előtt mutathatták be az amatőr kórusok produkcióikat, ami kiváló lehetőséget adott arra, hogy még a komolyabb verseny előtt korrigálják esetleges hibáikat - tájékoztatott a csornai egyházzenész, aki azt szeretné, hogy a győri minősítőn való részvételt további sikerek követnének. Horváth József megköszönte a kórus egész eddigi szorgalmát, valamint a belé vetett bizalmukat, hiszen - mint mondta - mindezek nélkül nem tudtak volna ilyen szép eredményt elérni.
A csornai “dalosok”hivatalosak a kónyi Erkel Ferenc vegyeskar 50.évfordulója alkalmából rendezendő találkozóra, valamint távlati terveik közt szerepel a fővárosi fasori református templom novemberi egyházzenei kórustalálkozóján való részvétel.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.