Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Amit örökül kaptunk: rábaközi mintakincsek

Az emberek jobban ragaszkodnak azokhoz a dolgokhoz, amelyeket már valamennyire megismertek. Ebből a gondolatmenetből indultak
ki a Rábaközi Életfa című kiadvány készítői, remélve, hogy minél többen megkedvelik a rábaközi motívumokat.

„Amit örökül kaptunk...” címmel nyílt nemrég kiállítás a csornai városi könyvtár tetőtéri bemutatótermében, ahol tizenegy alkotó munkáit láthatta a közönség. A tárlat jó példa arra, hogy a kézművesek milyen sokféleképpen dolgozzák fel ugyanazt a kérdéskört. A kiállításon a klasszikus tárgyakon kívül modernebb alkotásokat is megjelentek. A textileken kívül a papíron át a kerámiáig és a fáig sokféle alapanyag került felhasználásra, sőt még a gyékényfonókat és az a mézeskalács készítőket is megihlette a téma.
V. Szalontay Judit néprajzkutató arról beszélt, hogy a kiállítás gyönyörűsége abban is rejlik, hogy különböző korosztályok képviselői állították össze alkotásaikat. A megnyitó után öltéstechnikai bemutatót tartottak a vállalkozó kedvű látogatóknak, akik a szakemberek segítségével próbálhatták ki a rábaközi hímzés alapjait. Az egyesület tagjai már korábban megismerkedtek a rábaközi motívumok hímzésével, ezért át tudták adni gyakorlatban szerzett tapasztalataikat.
– Mostani kiállításunk alapja egy hímzésminta gyűjtemény, amelyhez Chapó Lászlóné hímzőasszony hagyatékából jutott hozzá az egyesület – mondta Ángyán Csilla. Az Aranyfonal Egyesület elnöke hozzátette: Nagyon hálásak a Chapó családnak, és örömmel láttak neki az anyag feldolgozásának. Azóta elkészült a „Rábaközi Életfa” című kifestő és foglalkoztató füzet. A tájegység mintakincseit elsősorban a gyermekekkel szeretnék megismertetni, de a kiadványt felnőtteknek is ajánlják, hiszen nemcsak a kézművesek érdeklődnek a hímzésminták iránt.
Az egyesület alapítói azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy ápolják a rábaközi hagyományokat. Az „Amit örökül kaptunk....” elnevezésű kiállítás remek apropója a helyi kincsek életben tartásának – fogalmazott Némethné Andorka Klára, aki a kiadvány jelentős részét saját kezűleg rajzolta. Elmesélte, hogy először rendbe kellett tenni a régi, sok esetben százesztendős mintalapokat. A tárlaton bemutatják azokat az eredeti motívumok alapján készült párnákat és lepedővégeket is, amelyek Székely Erzsébet, a Népművészet Mestere díjjal elismert iparművész keze munkáját dicsérik. A helyi kézművesek és amatőr alkotók pedig arra vállalkoztak, hogy a rábaközi mintakincset átültetik mai világunkra, a mostanság használatban lévő tárgyakra. Ezt a feladatot úgy oldották meg, hogy miközben felismerhető az eredeti forrás, mégis elképzelhető napjaink lakberendezési formájaként és bátran beilleszthető környezetünkbe. A „Rábaközi Életfa” foglalkoztató füzetből ki is lehet emelni egy-egy lapot, melyet színezés után akár képeslapként vagy könyvjelzőként lehet továbbhasznosítani, de képkeretbe is behelyezhető.
Némethné Andorka Klára azt is elmondta, hogy szeretnék, ha a háztartásokban rég elterjedt kalocsai minták helyett rábaközi formák és színek díszítenék a lakásokat.

A csornai városi könyvtár tetőtéri kiállítótermében nyílt tárlat november 17-ig látogatható, melyen Ángyán Csilla, valamint Hegedűsné Haszonits Dóra fazekas munkái, Dan Kitti pirográf és Fábiánné Domán Hermina quilling technikával készült alkotásai, Horváthné Kovács Katalin hímző, csipkekészítő, Horváthné Péntek Julianna mézeskalácsos, Lampertné Andorka Andrea gyékényszövő termékei, Molnárné Németh Anikó foltvarró, Némethné Andorka Klára tűzzománc készítő, Némethné Babos Terézia kárpitszövő és Székely Erzsébet hímző művei láthatóak.

Beküldés dátuma: 2018. 11. 06.

Kapcsolódó hírek

  • Ünnepi megemlékezés Csornán

    Csorna város önkormányzata Petőfi Sándor emlékművénél tartott ünnepi megemlékezést az 1848/49-es szabadságharc 176.

További hírek