Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Ami történt, nem hiába volt

Az Erdélyben született Varga Béni néhány hónapja került Magyarországra, és hamarosan nagy dolgok elé néz. Nem mintha eddigi élete fukarkodott volna a rendkívüli eseményekben, de most talán a kellemes dolgok kerítik hatalmukba a sorsüldözött embert. A Kolozs megyei Győrfalváról néhány hete a Rábaközbe költöző festő eddig azt sem tudta, hogy létezik a Csorna nevű város. Hogy mi, vagy ki vonzotta idáig? Hát Éva! A párját kereső úr megtanulta az internet használatát, és regisztrált az egyik társkeresőben. A csornai hölggyel rögtön elfogadták egymás minden hiányosságát, és rövid ismeretség után összeköltöztek. A székelyföldi Varga Béni dupla ünnepre készül, mert nemsokára két dologra esküszik fel: a hazának és a nemrég meglelt párjának fogad örök hűséget.
Még ezt megelőzően tegyünk egy kis időutazást: A Nyárádmentén nevelkedő fiú édesapját korán elvesztette, így a Kolozsvár melletti Győrfalvára került. Balesete előtt a Hotel Continentalban dolgozott, mint szakács és pincér. Az elvált férfi 1988-ban Székelyudvarhelyre igyekezett két gyermekét meglátogatni. Mivel elkerülte őket az anyagi bőség, ruhaneművel és apróbb ajándékokkal kedveskedett szeretteinek. Azon a fekete szombaton Tusnádfürdőnél szállt le a vonatról, hogy szállást keressen, de mivel nem talált szabad ágyat, visszatért a vasútállomásra.  A sötétben a szerelvény után futott, és egyik lábával épp érintette a járművet, amikor sajnos a lépcsőben megbotlott. A vonat a szerencsétlenül járt embert magával rántotta, aki bezuhant a mozgó kerekek közé: a hatalmas fémszerkezet mindkét lábát azonnal levágta, és maradék egyensúlyát elvesztve, néhány másodperc alatt a jobb keze is odalett. Varga Béni tehetetlenül feküdt a sínpárok között, és arra gondolt: Istenem, most vagy soha! Kétségbeesett kiabálását persze nem hallotta senki, és a csodával határos, hogy nem vérzett el. Egy óra múlva jött arra egy hosszú tehervonat, melynek vezetője rádión szólt be, és már hívták is a mentőket. Mielőtt elsötétült minden, utolsó emlékfoszlánya azt őrizte meg, hogy vércsoportját tudakolták tőle.  A három nap múlva eszmélő, kórházi ágyon fekvő balesetes végignézett magán, és csak ennyit mondott: Köszönöm Istenem! Belső sérülést nem szenvedett, és ami még nagyobb döbbenet, hogy lelki traumát sem érzett. – Azonnal elfogadtam azt, hogy a mindennapjaim megváltoznak, de akkor is élnem kell. Ha nem is tudok segíteni a gyerekeimnek, legalább lássam, hogy nőnek fel – mondta a balszerencsés (vagy inkább szerencsés?)ember, aki három hónap után került vissza nővéréhez és édesanyjához. Lányát nem vehette magához, de kisfiát tizenhárom éves koráig nevelte. Mivel mindenáron kezdeni akart magával valamit, Elvira nevű testvére ajánlotta,  hogy rajzolgasson. A jobbkezes ember reszkető ujjakkal állt neki a vázlatkészítésnek, hiszen ügyetlenebbik karját kellett használnia. A sok gyakorlás meghozta az eredményt, és a ceruzát lassan felváltotta a vízfesték, mely még megfizethető volt számára. Az 1989-es romániai forradalom után az erdélyi település testvérkapcsolatot létesített az egyik franciaországi településsel. Varga Béni munkáit a katolikus pap ajánlotta be a külföldi vendégeknek, akik miután megismerkedtek a szörnyű történettel, rögtön keresték a  faluban a festőt. Igen ám, de őt egy fal tetején találták meg, mert testi hiányosságai ellenére hatalmas szíve volt, és nem bírta megállni, hogy ne segítsen:  egyetlen épen maradt keze alá hordták az anyagot, mert részt akart venni az árván maradt szomszéd gyerekek javára indított építkezésen. A megdöbbent francia látogatók azonnal rájöttek, hogy nem akármilyen emberrel hozta össze őket a sors. Varga Béni majdnem egy esztendőt töltött fiával Franciaországban, ahol két festőművészt fogadtak mellé, hogy tanítsák az amatőr alkotót. Hat hónap elteltével megnyílt a több mint hatvan képéből álló kiállítása. Miután a Luxemburgtól negyven kilométerre lévő településről hazament Erdélybe, megörökítette a csodálatos hegyvidéket. A művészvilág befogadta a “messziről jött”embert; mondhatjuk így, hisz nem sokon múlt, hogy az  itt hagyja ezt a földi létet. – Szeretek tanulni, hogy még jobban csináljam és elfogadom a tanácsokat – mondta az erdélyi festő. A magas bércek látványához szokott Béni újabban az alföldi tájjal ismerkedik, amelynek megörökítéséhez lágyabb színeket használ. A napokban lefényképezte a csornai Vilmos parkot, hogy jól berögződjön az emlékezetébe. Remélhetőleg nemsokára a vásznon is megjelenik a táj úgy, ahogy azt ő látja, beleszőve átélt érzelmeit és tapasztalatait.
A művészre a város eddig jó hatással volt, ami inspirálja a további alkotásra: csodálatos csendéleteit, portréit és tájképeit nemsokára a csornai művelődési központban rendezett kiállításon lehet megtekinteni. – Képeimért nagy árat nem kérek, hisz nem gazdagodni jöttem ide, hanem, hogy megmutassam: Így is lehet élni, én is vagyok valaki. Varga Béni nem szeretné, ha “csak”a rokkantat látnák benne, hanem hasznos polgára szeretne lenni a városnak. Fogadjuk be szeretettel, mert Csorna sokat nyerhet  általa!

Beküldés dátuma: 2011. 12. 07.

Kapcsolódó hírek

  • A tanuszodák mindenki számára nyitva lesznek

    Megfelelő létesítmények hiányában csak szezonális úszásoktatásra van lehetőség a csornai, a kapuvári és a téti járásban, a győri és a soproni uszodákba pedig telítettség miatt nem jutottak be az itteni gyerekek – mondta Gyopáros Alpár.

További hírek