Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Alkotó kedvű hunyadis diákok

Kovács Istvánné igazgató elmondta, hogy a mostani tárlat előzménye a tavalyi tanévre vezethető vissza, amikor  Németh Georgina 12/C osztályos tanuló alkotásait mutatták be a diáktársaknak. Gombár Beáta a művészek keze munkáját mindig csodálta, s régóta rajzolgat kedvtelésből, a témákat és irányzatokat tekintve pedig “mindenevő”, de leginkább a virágok, a mesék és a szárnyhoz hasonló alakzatok ragadják meg a fantáziáját. Bevallása szerint egész lényére jellemző az álomvilág, az ábrázolás pedig megnyugvást hoz számára. Hogy alkotói vénája milyen szinten szerepel a továbbtanulásában, még nem döntötte el, de könnyen lehet, hogy megmarad hobbiszinten.
Kormos Alexandra képzőművészeti eszköztárában főképp a lakk és a grafit szerepel. A fekete és ezüst színhez vonzódó rendvédelmis lánynak már a puszta megjelenése is más világot sejtet, mint az előtte megszólalóé. A gyöngyfűzéssel, gyurmázással indult kreáció-csinálmány később átváltott a festészetre, s ezután a tempera és a vízfesték lett a kedvenc alapanyaga.  A tárlatáról beszélő diák jelezte, hogy valamilyen szinten önmaga is megmutatkozik műveiben. Mint közölte, a türelem nem a legfőbb erénye, ezért a részletekbe menő, pepecselő kompozíciók helyett inkább nagyobb ívű, mozgalmasabb képeket állít elő. Ezt némileg cáfolni látszik, hogy képes lebontani és megszerkeszteni a munka egyes fázisait, valamint a fogkefe lenyomatával csillagokat varázsolni az égre.
Köszönet az igazgatónőnek, mert érezte, hogy szükség lesz a szemléltetésre, és épp abban a pillanatban vette elő az egyik művet, amikor a laikusok nagy valószínűséggel “elvesztették volna a fonalat”, s amelyről a gimnazista így fogalmazott: “Oly fajta ömledék, amely egy visszapillantó tükröt gyártó cég gépeiből folyik ki”. Alexandra azzal hárította el a névadást, hogy nem látja pontosan, mit ábrázol a tárgy. Sose bánja, attól az még egyedi és érdekes,  ráadásul neki jutott eszébe, hogy a hő hatására olvadékony ipari melléktermékből vizuális hatást érjen el! Az ide-oda csavarodó vonalakból, színekből, arányokból felépült modern konstrukció nem kell, hogy a köznapi értelemben vett valóság pontos leképezése legyen. A sportlövészetnek szintén hódoló, rendőrnek készülő lány azt sem tartja kizártnak, hogy a grafikai szak felé veszi az irányt, de arra még nem érzi magát elég felkészültnek, hogy rajzból maturáljon.
- Reméljük, hogy hasonló kiállítást mások alkotásaiból is rendezhetünk - fogalmazott a bemutató megnyitóján az intézmény vezetője, mintegy előre jelezve, hogy lesz folytatás.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 03.

Kapcsolódó hírek

  • Az államtitkár téti látogatása

    – Aki nem szereti a választóit vagy fél az emberektől, ne menjen politikusnak – mondta dr. Kovács Zoltán államtitkár a közvéleményt számtalan témában foglalkoztató,Téten megrendezett eszmecsere előtt.

További hírek

  • Az államtitkár téti látogatása

    – Aki nem szereti a választóit vagy fél az emberektől, ne menjen politikusnak – mondta dr. Kovács Zoltán államtitkár a közvéleményt számtalan témában foglalkoztató,Téten megrendezett eszmecsere előtt.

  • A közéleti szereplők együttműködése nélkül nincs fejlődés

    Optimista becslések szerint még az idén megkezdődhet a Csornától Sopronig tartó gyorsforgalmi út építése.

  • Megújuló városháza és konyha Beledben

    Beled vezetője abban bízik, hogy a nemrég elnyert energetikai célú TOP-os pályázat révén jóval alacsonyabb lesz a városháza és a napközi otthonos konyha villanyszámlája.

  • Rönktolással a barátságért

    Az Óbudai Egyetem székesfehérvári hallgatói idén áprilisban rendezték meg a „Visszatolás 2017" nevű rendezvényt, melynek alkalmából egy faragott obeliszket toltak egészen Sopronig.

  • Magas elismerésben részesült a Hunyadi tanára

    Szilágyiné Polgár Éva a közelmúltban megkapta a Mikola Sándor-díjat. A pedagógusnak az elismerés mellett a legnagyobb örömet a csillogó szemű, lelkesedni tudó tanulók adták az eltelt negyven év alatt.