Kölcsönösen látogatják egymás rendezvényeit: a rábatamásiak meghallgatták dr. Barsi Ernő néprajztudós farádi előadását, legutóbb pedig együtt indultak a Hanyba kirándulni. A társaság elindult a falu határában lévő vadászházhoz, valamint útba ejtették a madárvártát. Délben ebéd és meglepetés tombola várta a közel nyolcvan fős vendégsereget, a talpalávalót pedig a szanyi Rugli Béla és társa szolgáltatta az időseknek- tudtuk meg a
részleteket Tuka Miklóstól, a rábatamásiak klubvezetőjétől. - Falun élő emberek vagyunk, sokan közülünk mezőgazdasági munkások voltak, ezért úgy döntöttünk, nem autókonvojjal, hanem lovas kocsival utazunk, s közben nótázgatunk, beszélgetünk, és haladunk a cél felé - folytatódott az élménybeszámoló. Továbbá elhangzott: Ősznél előbb már nem ta-lálkoznak egymással, mert a nyugdíjasklub tagsága nyári szabadságát fogja tölteni, ami annyit tesz náluk, hogy családjuk társaságában lesznek ezekben a hónapokat. Aki teheti üdülni megy, míg mások az unokákat várják otthonukba. Tuka Miklós elmondta, hogy programjaikat féléves ciklusokban tervezik, ezért a szünet utáni első vezetőségi ülésen folytatják a tervezgetést. Hogy miért járnak össze? A klubvezető így válaszolt: Az ember társas lény, szeretjük a barátságot. Ez a dolog vezérel bennünket arra, hogy minél több társközséggel alakítsunk ki kapcsolatot.
Tálos Ferenc, a farádiak klubvezetője feladatuknak tekinti, hogy kimozdítsák otthonukból az időseket. Feltett szándékuk, hogy a szabadidő hasznos eltöltésére különböző szociális és kulturális programokat szervezzenek az éltesebb korú embereknek. A farádi nyugdíjasok szervezett közössége megalakulása óta létszámban csak gyarapodott, de élményekkel is gazdagodtak jócskán. Gyakran kirándulnak a környéken, bejárták a Dunántúlt, de a Balaton északi partjáig is elmentek. - A falu ünnepségein állandóan részt veszünk, megalakult a dalkörünk - mesélte Tálos Ferenc. A rábatamási nyugdíjasokon kívül vendégül látták a jobaháziakat, a bogyoszlóiakat és a vágiakat is - magyarázta a klubvezető -, majd hozzátette: mindannyian jó érzéssel távoztak Farádról. A falu idősebb lakói nem restek, mert megemlékeznek a nemzeti ünnepekről, nőnapon felköszöntik a hölgyeket, tavasszal májusfát állítanak, s még a szerenádhoz is kedvet éreznek.
A két csoport tagjainak nincsenek nagy óhajai, mindössze annyi, hogy jól érezzék magukat a többiek társaságában, és egyre több barátot szerezzenek a nyugdíjasévekre.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.