Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Aki már az anyaméhben is a verseket hallotta

„A dolgok változnak, a vers örök!" – ez az idézet olvasható Orbán Júlia honlapjának nyitó oldalán. A munkásságáért korábban számos elismerést (Radnóti-díj, Latinovits-díj, Kaleidoszkóp Nemzetközi Díj, Az ország legjobb falusi krónikása, Magiszter versmondó diploma) kapott művésztanár tavaly év végén értesült arról, hogy megkapja a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést.
Orbán Júlia élete legszebb időszakának tekinti, amikor az egyetem elvégzése után a Pátzay iskolában taníthatott. Személyéhez köthető annak a színjátszócsoportnak a működése, melynek tagjai versenyeken mérették meg magukat, és önálló előadói esteket tartottak a helyi művelődési központban. A színvonalas műsorokra ma is sokan emlékeznek.
A magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus szerint felgyorsult világunk egyetlen biztos kapaszkodója a magyar nyelv és a költészet, „hiszen a költők szép szavakkal hintik felénk gondolataikat”. A versekből sok erőt lehet meríteni belső vívódásaink feloldására és a külső támadások ellen – hangsúlyozta a Orbán Júlia, aki képtelen lenne egyetlen költőt kedvenc poétaként megnevezni, hiszen az égen is rengeteg csillag ragyog, mégis valamennyi szemet gyönyörködtető. A verseket hangulatának vagy az adott évszaknak megfelelően választja ki, de József Attila, Ady Endre és Nagy László sorait bármikor képes előadni.

Orbán Júlia tavaly karácsony előtt tudta meg, hogy felterjesztik a Magyar Kultúra Lovagja elismerésre, amit január 22-én vehetett át a Parlamentben. – Ezt az önzetlen kulturális munkámért és az anyanyelv ápolásáért kaptam. Azért is vagyok büszke, mert előttem olyan emberek kapták meg, mint Makovecz Imre, Jókai Anna vagy Búza Barna. Az ő  tartásuk és szellemi útmutatásuk példa lehet számomra – fogalmazott a kitüntetett.

Orbán Júlia az eddig megkezdett úton szeretne tovább haladni, ami az önzetlen kulturális tevékenységet jelenti. Napjainkban olyan szerencsés helyzetben került, hogy a legkisebbektől kezdve az általános és középiskolás korosztályon át a felnőttekig mindenkivel egyformán foglalkozhat.
A vers szeretetén kívül állandó momentuma életének Kapuvár iránti rajongása, ezért örömmel vett részt interjúkészítésünk helyszínén, a Széchenyi iskola aulájában, a Himnusz születésnapja alkalmából tartott ünnepségen. A soproni egyetemen versmondással foglalkozó tanár „kincsesládájából”  anyanyelvi műsorának  néhány költeményét adta elő a kapuvári gyerekeknek.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 06.

Kapcsolódó hírek

További hírek