Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Aki kimarad, lemarad, de az nem a Margit Kórház lesz!

A csornai Margit Kórház szeretne megragadni minden olyan lehetőséget, mely kitörési pontnak számíthat a továbblépéshez. Újabb olyan jelentős állomásához érkezett az intézmény átalakítása a „Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben” elnevezésű pályázat ismertetésének időpontjában, amelyre sokáig vártak a szakemberek. Dr. Winiczai Zoltán igazgató főorvos az eddig elért eredményekről tájékoztatta a helyszínen megjelent érdeklődőket, valamint a felvételünk jóvoltából tájékozódó tévénézőket.

A Semmelweis-tervben meghirdetett struktúraváltást nem lehet elkerülni, mert az ebből való kimaradás  egyértelmű lemaradást jelentene Csornának – fogalmazott az intézmény vezetője. Az is természetes, hogy a kórház megújításának csak a rábaközi kistérség  komplex egészségügyi átszervezésének figyelembevételével lehet nekiállni, mert a kettő szétválaszthatatlan egymástól. A csornai Margit Kórház nem válhat egyik napról a másikra kistérségi egészségügyi ellátási központtá, mint ahogy azt a szakágazat megmentésének stratégiáját kidolgozó felelősök előirányozták. A projektmenedzserként közreműködő igazgató erre a hosszú folyamatra, illetve annak részeredményeire kívánt rávilágítani a helyszíni bejárással egybekötött sajtótájékoztatón.

Dr. Winiczai Zoltán megemlítette, hogy a csornai kórház a térség egyik jelentős munkaadója, melynek minősége közvetve befolyásolja a kulturált ellátottság színvonalát is.
Nemcsak a segítséget igénybe vevő páciensek, hanem maga a kórház is nagyon rossz állapotban volt, és a máig ható likviditási, valamint egyéb nehézségek lassú leküzdése után lassan kilábalnak a bajból. Mi nehezítette meg eddig az intézmény működését? A financiális gondokon túlmenően a hatékonynak nem nevezhető struktúra, a megfogyatkozott létszám, az amortizálódott műszerpark,  valamint a lerobbant épületállomány mind-mind rontotta a hivatástudattal megáldott dolgozók munkáját. Hogy kitörjenek ebből az ördögi körből, a Semmelweis-terv által is támogatott új tevékenységi körök után kellett nézniük. Ilyen a rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése, valamint a felzárkóztatásra ítélt egynapos betegellátás, továbbá a háziorvosokra épülő megelőző munka. E folyamathoz, vagyis a szakmai integrációhoz szükség van az egészségüggyel érintőleg foglalkozó szakmai és társadalmi szervezetek együttműködésére is. A telemedicina-rendszerekhez való csatlakozás, valamint a  telekonzíliumok szervezése szintén közelebb vinnék az intézményt céljai eléréséhez. A hatékonyabb közösségi egészségszervezéssel pedig a lakosság tájékoztatása terén való lemaradást szeretnék pótolni.

A projekttájékoztatón az igazgató leszögezte: a pályázatokat csak akkor lehet sikerre vinni, ha megvan a mögöttes tartalom, vagyis a humán erőforrás, a kellő elszántság és összefogás, valamint a társadalmi integratív szemlélet. Az ötvenmillió forintból megújult légzésrehabilitációs osztály gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást nyújtja, mint a törökbálinti mintaegység, csak kisebb infrastrukturális területen. Mindezek ellenére Csorna az egész megye lakossága részére biztosítja a színvonalas ellátást. A társadalmi és egyéb adakozásokból összegyűlt pénzt pedig további fejlesztésre használják, így várják a pácienseket. A Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázat szervesen illeszkedik a kórház megváltozott struktúrájával kapcsolatos koncepcióhoz.

A szociális, a pszichés és a testi bajokat is szeretnék orvosolni a  Margit Kórház „C” épületében hamarosan átadásra kerülő nettó 228 m2-nyi területen.
Lassan befejezéséhez közeledik az önmagában is komoly összeg, 106 millió forint felhasználását jelentő  rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése címen indított beruházás. Hamarosan megkezdi működését a neurofiziológiai háttérrel rendelkező, fekvőbetegeket is kiszolgáló rehabilitációs járóbeteg-szakrendelő, melynek része lesz a logopédus, a pszichológus. a gyógytornász és a fizioterápia. – Nagyjából fél év alatt elérjük azt, hogy a szakmai team tagjai összerázódnak, de addig is elkezdjük a munkát. Vagyok olyan maximalista, hogy úgy gondolom: mi akarunk ebben a legjobbak lenni a környéken – mondta dr. Winiczai Zoltán.
Beküldés dátuma: 2013. 04. 17.

Kapcsolódó hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

További hírek

  • Tárgyi emlékek, festmények a Beledi Pünkösdi Fesztivál idején

    Eleink tisztelték a természetet, ismerték annak rendjét, megfigyeléseikkel megjósolták a várható időt, vagy milyen lesz az adott év termése – ezekkel a szavakkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Árvai Eszter a pünkösdi fesztivál alkalmából összeállított helytörténeti kiállítást.

  • Megyei Széchenyi iskolák találkozója Csornán

    1995-ben Kajos László egykori iskolaigazgató, valamint Gecsei Edit nyugalmazott magyartanár kezdeményezésére tartották meg először a Széchenyi nevét felvett intézmények megyei találkozóját, melyet a közösségteremtés, a hagyományápolás, és a kulturális programok megrendezése céljából hozták létre.

  • Széchenyi iskolák évről évre visszatérő rendezvénye

    A Kapuvár Térségi Általános Iskola diákjai és pedagógusai is részt vettek a nagy múltra visszatekintő megyei Széchenyi iskolák találkozóján, melyre 2022-ben Csornán került sor.

  • Több év kihagyás után ismét megrendezték a Beledi Pünkösdi Fesztivált

    A beledi pünkösdi fesztivál intézménnyé nőtte ki magát, ezért az önkormányzatnak nemcsak feladata, hanem kötelezettsége is vigyázni rá, ezért a jövőben is meg fogják rendezni – fogalmazott Major Jenő.

  • Emlékezetes, élményekkel teli gyermeknap Kapuváron

    Színvonalas, látványos, sokféle játékelemet felvonultató gyermeknapot tartottak Kapuváron. A megszokott, közkedvelt programok mellett a szervezők minden évben szolgálnak valami újdonsággal a kicsiknek és a nagyoknak.