Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Ahhoz, hogy a hit az életük része legyen, neki is a létük összetevőjévé kell válnia

Gacs Mihály nem érzi úgy, hogy elszakadt volna otthonától, hiszen a közelben teljesíti hivatását. Szülei először meglepődtek döntésén, mert mint mondta, nem élt jámbor életet, de lassan elfogadták, hogy fiuk az Örökkévalónak fogad hűséget. A mihályi születésű fiatalember a győri bencéseknél szerezte meg középiskolai bizonyítványát, majd a hittudományi főiskolán tanult tovább. A huszonkilenc esztendős plébános hat éven át képezte magát a teológiára, s már akkor tudta, hogy különleges dologra vállalkozott: ez a képzés egyfajta tartást ad a diákoknak.  Gacs Mihály önkritikát gyakorolt: szerinte ő a kezdetekkor még nem volt olyan mélyen vallásos, de az intézmény szellemiségének köszönhetően bizonyos idő után Győrt is más szemmel nézte. A felszentelt pap Kapuváron kezdte hivatását, ahol két évig segítette Radó Tamás munkáját, onnan pedig Rábakecölre irányította a főpásztor. A Vicán és Páliban is szolgálatot teljesítő plébános úgy gondolja, hogy jó húsz évvel ezelőtt mást válaszolt volna, de manapság három település nem számít soknak. Legtöbb dolga inkább vasárnap akad, mert a hívek ezen a napon jobban ragaszkodnak a miséhez.

Faluhelyen még az időt is másként mérik, és az emberek nem rövidebb intervallumokban, hanem folyamatában terveznek.
Mihály atya sajnálja, hogy a temetésekhez képest kevesebb esküvőn és keresztelőn vehet részt, aminek nyilván összetett okai vannak. Érdekességként megemlítette: a rábízott települések közt csak néhány kilométernyi távolság van, mégis úgy érzi, ha átmegy egyik helyről a másikra, különbözőképpen kell viszonyulnia a lakossághoz. Rábakecölben régen is volt igény advent táján a hajnali misékre, ezért megtartotta ezt a szokást, sőt, nagyon kellemesen csalódott. Gacs Mihály amikor elfoglalta hivatalát, sok jó tanácsot és biztatást kapott. Az egyik helybéli azzal nyugtatta, hogy a templom rendben van, de azért a lelkiekkel lesz dolga. A fiatal pap azóta is ennek szeretne megfelelni. Ahhoz, hogy a hit az életük része legyen, lelki vezetőjüket is meg kell ismerniük, ezért mindenkivel szóba elegyedik. A gyerekekkel hamar megtalálta a közös hangot, és reméli, hogy az idősebbek is elfogadják.
A három település plébánosa szabadidejében inkább a zárt ajtók mögött zongorázik, mert szerinte még nem alakult ki a virtuozitása. Ha teheti, szívesen sportol: pingpongozni szokott és néha futni, télen pedig korcsolyázik.
Beküldés dátuma: 2012. 03. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Tanácsadó testület segíti az atya munkáját

    – Jó dolgozni ebben a beledi egyházközségben, csak egy szívfájdalmunk van, hogy kevés a gyerek a szentmiséken.

  • Becsengettek a kapuvári iskolákban

    Az elsősök eleinte csak tizenöt-húsz percig képesek figyelemmel kísérni az órákat, ezért a tanítók sok intenzív mozgást és játékot csempésznek be mindennapjaikba.

  • Sorban újulnak meg Csorna utcái, közterei

    A 2014-ben megalakult csornai képviselő-testület jelenleg a tizenhetedik felújított utcánál tart, és előkészítették a következő két szakasz rendbetételét is.

  • Új igazgató a katolikus intézmény élén

      „Veni Sancte”, azaz Jöjj Szentlélek! imádsággal indult a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/2019-es nevelési éve, majd a püspök által celebrált szentmise után ünnepélyes tanévnyitón vettek részt a gyerekek és az intézmény pedagógusai.

  • Megújult környezetben várják a gyerekeket

    Idén ősztől közel hetven gyermeket várnak a beledi óvodába. Sokak által várva várt eseménnyel kezdődik a 2018/19-es nevelési év Beledben, mert a gyerekek és az óvónők végre birtokukba vehetik a felújított óvodát.