A kiválóan kommunikáló
Budainé Herold Ágnes a kilencvenes évek elején még nem a házasulandók öltözködési tanácsaival volt elfoglalva. A csornai Széchenyi iskola akkori napközis nevelője néha átruccant a szemben működő Rábaközi Stúdió

szerkesztőségébe, hogy bemondóként segítse a stáb munkáját. A fiatal pedagógus Molnár Ferenc vállalkozó felkérésére ötleteivel színesítette a műsorkínálatot és részt vett a programok összeállításában is. Az 1995/1996-os tanév végén Ági még nem tudta, hogy ősztől visszamehet-e az iskolába, ezért a tettek mezejére lépett: beiratkozott vámkezelői tanfolyamra. Speditőr végzettségével néhány évet töltött Sopronban és Kópházán, ahol valutapénztárosként és vámkezelőként is dolgozott. Kapuvárra a Marlboro Band nevű zenekar révén került, s leendő férjével való kapcsolatát is ennek a szituációnak köszönhette. Házasságkötésük, illetve az első gyermek születése után nem tudta folytatni a huszonnégy órás speditőri állást. Ezután jött a kereskedelem, és rövid piackutatás után elhatározta: megnyitja saját üzletét. Az esküvői ruhaszalon indítása nagyobb szervezést és anyagi ráfordítást igényelt. Hogy a helyieknek ne kelljen az igényes ruhákért és kellékekért messzire utazniuk, üzletét olyan márkás termékekkel töltötte fel, amelyek nagyon keresettek a környéken is. Az ara általában hozza magával leendő párját, ezért Budainé Herold Ágnes gazdag öltöny- és nyakkendőkínálattal is várja vendégeit. A talpraesett vállalkozó maga intézi az árubeszerzést, és férje édesanyjától ellesett varrótudományának köszönhetően a téli hónapokban maga végzi a a ruhákon az apróbb kiigazításokat. A hét éve működő Ekrü menyasszonyiruha-szalon profilja a mindenkori igényeknek megfelelően folyamatosan bővült, így a házasulandók mindent megtalálnak az üzletben. Az üzletvezető szerint a vásárlónak minden óhaját lehet teljesíteni, csak kitartás kell hozzá.
Beküldés dátuma: 2013. 02. 27.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.