Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A vendégszeretet a finom étellel kezdődik

A “Tűzmadár”, a “Zöldmetál”, a “Höveji nyakleves” csak néhány példa azokra a fineszes csapatokra, akik a tizenöt nevező egyikeként vettek részt a második alkalommal megrendezett böllérmájfesztiválon. Talán a “Májfunkciók” címmel induló versenyzők hajaztak a leginkább a nevükkel az össznépi megmérettetés eredeti rendeltetésére, vagyis a degeszre evésre, de remélhetőleg, nekik sem kellett utólag zsírszegény diétába kezdeni. A csapatoknak mindössze húsz percük volt arra, hogy meggyőzzék a zsűrit és bemutassák ételeiket az ítészeknek. A közönség által leadott “kóstolójegyekért” mindenki plusz pontot kapott, ami alapján eldőlt a népszerűségi rangsor.
Németh Csóka Gábor alpolgármester a kapuvári vendéglátósokhoz a következő  felhívással fordult: étlapjukon Orbán-féle böllérmájként szerepeltessék a híres-nevezetes  ennivalót. A tradíciók megőrzése és a hagyományok ápolása tovább növeli a települések és a tájegység vonzerejét – ezt már Kóczán Zoltán tudatta az egybegyűltekkel. A megyei közgyűlés alelnöke kijelentette: szélesre kell nyitni a város kapuit, és ide vonzani az embereket, aminek egyik módja a színvonalas vendéglátás. A fesztiváloknak a jövőben is nagy szerepet szánnak, mert a rendezvény és a látogatók népszerűsítik Kapuvárt, ahova nemcsak a helyieket, hanem a szomszédos országok lakóit is elvárják.
A peresztegi származású Mihalicz Antal arról biztosította a jelenlévőket, hogy otthon érzi magát Kapuváron, a fesztiválról pedig azt gondolja, hogy jövőre kicsi lesz a sátor. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének családjában szintén ismerték a böllérmájat, ezért gyakran az étkezőasztalra került.
A böllérmáj “feltalálójának” unokája, Havasi Bertalan, szintén megtisztelte a rendezvényt, aki nem érkezett üres kézzel.  hiszen Orbán Viktor személyes üzenetét adta át a helyieknek. A miniszterelnök sajtóstábjának vezetője folytatva az előtte szóló gondolatát, megjegyezte: ő legalább olyan jól érzi magát a városban, hiszen itt született Kapuváron, ahova legszebb gyermekkori emlékei kötik azóta is. A nagyszülők a helyi temetőben alusszák örök álmukat, és a leszármazottak már máshol élnek, de nem hagyják feledésbe merülni a családi hagyományokat, amihez nagy segítséget kapnak a település vezetésétől és lakóitól. – Nagyapám, Orbán József nagyon meghatónak találná és kicsit zavarba is jönne, hogy az általa kitalált étel kapcsán ekkora ünnepséget rendeznek. Az unoka szerint felmenője egyszerű ember volt, ezért a sokaságot nem maga, hanem az étel népszerűségének tulajdonítaná.
Szilvásy Szabó László, a hanyi íjászok csapatának tagja a böllérmáj sajátos elkészítési módjáról beszélt operatőrünknek. A máj és a velő fele-fele arányban szerepel az ételben, majd ehhez jönnek a szokásos fűszerek, valamint a hagyma, köretnek inkább a főtt burgonyát javasolta. A Hanság étterem volt munkatársa emlékszik azokra a régi vásárokra, amikor alig győzték az embereket kiszolgálni a sajátos kapuvári étellel. Szilvásy Szabó László szerint nem kell semmiféle titkos receptre gondolni, egyszerűen csak jól kell főzni. A tavalyi verseny győztese, Mészáros Sándor módszerein nem változtatott semmit, mert szerette volna megvédeni a címét. Ők 2 kilogramm májhoz 1 kilogramm velőt kevertek, amit előtte ételízesítővel vegyített vízben megfőztek. A paprika, a bors és a majoránna előbb belekerül, de a sót csak a legvégén szabad az adalékhoz tenni.
Beküldés dátuma: 2012. 03. 28.

Kapcsolódó hírek

  • Látványos, minőségi megújulás Beledben

    A tervezett és a folyamatban lévő beruházások olyan sok feladatot adnak az önkormányzatnak a mostani esztendőre, hogy feszített tempójú évre számít Major Jenő 2018 hátralévő hónapjaiban.

További hírek