Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A város legnagyobb rendezvénye idén is jól sikerült

A kapuvári Szent Anna-napi rendezvényeknek az időjárás évek óta nem kedvez, hiszen korábban az eső és a szél nehezítette meg a lebonyolítását, idén pedig a kánikula tette elviselhetetlenné a szabadban való tartózkodást. Hámori György elismerését fejezte ki a lovas bemutató résztvevőinek, akik a tűző napsütésben is derekasan helytálltak. A volt MEDOSZ-pályán hiányoznak a kivágott fák, ezért ezeket lehetőleg nagyobb méretű és gyorsabb növésű példányokkal igyekeznek mielőbb pótolni.
Az említett körülmények miatt az idei esztendőben a sátor alatt tartott programok voltak a legnépszerűbbek, az esti koncertek alatt pedig a szervezők megpróbálták szellősebbé tenni a félig fedett előadóteret.
A polgármester szerint akik kritizálják a programokat, azok a helyszínre ki sem látogatnak, pedig a lovas bemutatókon kívül számos egyéb szórakoztató műsor várta a helyieket. A világ legtermészetesebb dolga, hogy  nem ugyanarra kíváncsiak a családtagok, hiszen mást szeretne látni az édesapa, és megint más érdekli az anyukát és gyermekeit. Épp az a jó az évek óta megtartott Szent Anna-napi Lovasnapok és Vigasságok összeállításában, hogy, mindenki megtalálja a neki leginkább megfelelő műsorszámot.
A lovas versenyekre nagyon sokan szeretnének eljönni, ezért felmerült annak a lehetősége is, hogy a jövőben nem meghívásos jellegű bemutatót kellene tartani, viszont a rendezők szerint ebben az esetben kivitelezhetetlenné válna a túl hosszú műsorfolyam.
A Leader-támogatással létrejött Gazdanapok korábban különböző helyszíneken került megrendezésre, idén pedig a lovas napokkal együtt tartották meg. Hámori György szerint a két program nem akadályozza, hanem kiegészíti egymást, így még színvonalasabbra sikerült a hétvége. Lezsák Sándor nem tudott részt venni a gazdafórumon, és helyette Jakab István, az Országgyűlés második alelnöke – aki egyben a MAGOSZ elnöke – látogatott el Kapuvárra, így a gazdák nyugodtan feltehették kérdéseiket a témában jártas szakembernek.
Dukai Miklós nagyon örül, hogy Kapuváron a lovas és gazdanapokat egyaránt megtartották. A képviselő elmondta, hogy az erdészek a MEDOSZ-pályán lévő régi nyárfákat nem tartották biztonságosnak, ezért azt tanácsolták a területet gondozó lovasoknak, hogy inkább vágják ki a növényeket, s ültessenek helyettük újakat. Az időjárás ezidáig nem kedvezett a fatelepítésnek, így sajnos a tűző napon kellett megtartani a rendezvényt. – Ezt a búcsút kibírtuk, és remélem, jövőre már jobb lesz – hangzott az interjúban.
Kapui Pált a tájjelegű ételek elkészítésével bízták meg. A Bográcsos Egyesület vezetője nagyanyáink idejében kedvelt  finomságokból állított össze ízes kavalkádot. Terítékre került az uradalmi cselédek egykori kedvence, a  csírázott búzából készült kalóraidús szaladós, valamint a kukoricadara felhasználásával sütött mákos prósza. Ahány ház, annyiféle szokás, így a réteseket töltelékét sokféle alapanyagból  keverték össze az asszonyok. A Rába-réten szedett sóska vitamintartalmánál fogva tápláló eledel volt. A környék specialitása, az ’50-es évekből származó böllérmáj szintén sok konyhában az asztalra került, amely ma is kedvelt étele a rábaközieknek.
Az erőforrások összevonása lehet egyik haszna annak, hogy egy időben tartották a búcsút, a lovas napokat és a gazdafórumot Kapuváron. A rendezvények viszont témájukat tekintve különféle csoportok érdeklődését kelthetik fel – jegyezte meg Hutflesz Mihály. Kapuvár, mint a környék dinamikus szereplője nagy figyelmet fordít a tájegység élelmiszeriparára és agrárgazdaságára – fűzte hozzá a Rábaköz Leader Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke. A Gazdanapok alkalmából rendezett kiállításon 15 helyi terméket vonultattak fel a résztvevők. A helyben termelt élelmiszereket és árukat egyre bővülő kereslet jellemzi. A Gazdanapok azt a fajta jövőképet vetítik előre, mely szerint erősödni fognak az itteni vállalkozások.
Ló és lovasa egyaránt először mérette meg magát, mondta a Vicáról érkezett Németh Katalin, aki két esztendeje foglalkozik a négylábúval, és az állatot megülő Kesik Mirellával. A kislány hétéves kora óta lovagol, és egyértelmű, hogy szereti az állatokat, s különösen a lovakat. „Foltossal” hamar barátságot kötöttek, ezért szívesen gyakorolnak együtt. A szárföldi származású tréner szerint a páros néhány esztendő alatt sokat fejlődött. A négyéves tarka póni heti három edzéssel érte el azt a szintet, hogy idén benevezhettek a versenyre.

A szili Horváth Liza több helyen is szokott lovagolni, ezért a kapuvári lovas napokat sem hagyhatta ki. A hobbijának nyolc esztendeje hódoló hölgy eddigi „társa” lesántult, ezért a versenyen részt vevő lováról keveset tudott, hiszen nemrég kerültek össze. Liza családja megrögzött lovas família, és barátai is ebből a közegből kerültek ki. A gimnazista iskolaidőben heti kétszer edz, nyaranta pedig minden másnap a lovakkal foglalkozik.

Horváth Maya nagypapája lovardájában szokott gyakorolni, ráadásul a nagyobb állatokon. A kapuvári lány a lépést és az ügetést sokszor kipróbálta, s néha terepen is lovagol, a nagyobb méretű karámban pedig a versenypályához hasonló akadályokat kerülgeti. Maya kiveszi a részét a patások rendbe hozatalából, és megszabadítja szőrzetüket a rárakódott portól. A 14 éves póni első alkalommal vett részt gazdájával a versenyen, de Betti fegyelmezetten viselkedett.
A Csornán élő Odor Ferenc Gömbös László edző tulajdonában lévő Tina nevű, tizenhárom éves lóval vett részt élete első versenyén. Egyébként nyolc éve kezdett lovagolni, de komolyabban két esztendeje foglalkozik ezzel a sportággal. A civilben vasúti forgalomirányítóként dolgozó férfi ismerőse révén került Sarródra, ahol megtetszett neki a gyakorlóterep. A lovas kizárólag hobbinak tekinti szabadidős tevékenységét, s nem célja a minden áron való versenyzés.

Szabó Enikő kilenc éves korában fogta meg a kantárt, mostani, Rabszodia nevű lovával pedig második közös versenyét élte át. Eleinte futószálon ment az edzés, s amikor a felnőttek elérkezettnek látták az időt, szabadjára engedték lovával. A csornai Kossuth iskola diákja miután megszerezte cukrász bizonyítványát, lovas képzésen szeretne részt venni. Enikő a nyári szünetben sokat tartózkodik Kapuváron, de ha megkezdődik az iskola, csak hétvégén tud lovagolni. A későbbiekben szeretné megszerezni a rajtengedély vizsgát, és a nagyobb versenyeken is ott kíván lenni. A lóra mindig tisztelettel és szeretettel tekint, melyben igazi társra lelt, s olyan közel állnak egymáshoz, hogy még az életét is rábízza.
Beküldés dátuma: 2013. 08. 21.

Kapcsolódó hírek

További hírek