folyóiratban rendszeresen megjelenő tematikus írásokra épül, továbbá minden esztendőben kiemelten foglalkoznak hazánk két-két nemzeti parkjával, de a további védett területekről is be kell számolni. A több kiadványt megjelentető Kaán Károly erdőmérnök életművét szintén alaposan meg kell ismernie a tanulóknak, mert már az ötödikesektől is évszámokat kérdeznek nyilatkozta a felkészítő tanár, akinek pályafutása során olyan is előfordult, hogy megfutamodott a versenyre kiszemelt diákja, mondván, hogy ilyen mennyiségű információt ő nem képes megtanulni. Bata Márk viszont vállalta a felkészüléssel járó plusz munkát, és annak ellenére, hogy ő maga sem feltételezte az első öt közé való bejutást, második helyen végzett a megyei fordulón. Az ötödikes fiú az őszi szünet óta gyakorolt a versenyre, és ahogy közeledett az időpont, egyre sűrűbben találkozott Nagy Zoltánnéval. Márknak nagyon feszített tempót kellett felvennie, mert a különórák után még otthon tanult, majd megetette kedvenc halait, és ezután másra nem is maradt ideje. Az óvodás korától kiválóan számoló Márk a tesivel is szimpatizál, és a szorgos diák még édesanyjának is segít a házimunkában. A kapuvári iskola tanulója a verseny legnehezebb részének azt nevezte, amikor az állatok étkezéséről kellett számot adnia, de összességében megoldhatók voltak a feladatok.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.