Nemrég Csornán tartotta soron következő ülését a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület. A nyolc tagú elnökség üléseit negyedévente tartja, de előfordulnak ennél sűrűbb tanácskozások is. A legutóbbi összejövetelen Csepregi Istvánné ünnepélyes keretek közt vehette át azt – a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírásával ellátott –, a pereckészítő mester nevére címzett díszoklevelet, mely tanúsítja, hogy a rábaközi sütőipari termék

megkapta a Hagyományok - Ízek - Régiók (HIR) védjegyet.
Hámori György megjegyezte: a termékeknek általában az atyját szokták emlegetni, de ebben az esetben a „Rábaköz anyja” megszólítás illik a tájegység sajátos termékeként ismertté vált rábaközi perec készítőjére. A vidékfejlesztési egyesület elnöke megköszönte Csepregi Istvánnénak a szervezet érdekében kifejtett erőfeszítéseit, valamint azt kívánta, hogy sokáig fennmaradjon a Rábaköz hagyományos ételkülönlegessége, melynek elkészítését remélhetőleg a fiatalabb nemzedék is meg fogja tanulni. Marika néni édesanyjától vette át a stafétabotot, s azóta őrzi és ápolja a tájjelegű terméket, mely a Rábaköz egyik legféltettebb hagyománya lett. A pereckészítő asszony lánya szintén el tudja készíteni a HIR-védjegyes árut, de mivel nagyon munkaigényes, foglalkozása mellett kevés ideje marad erre. Csepregi Istvánné a régi hagyományok szerint készülő, semleges ízű tésztát mindenkinek bátran ajánlja, mert teljesen mentes az adalékanyagoktól, ezért egészséges. A fél évig is eltartható száraz, főzött-sütött tésztát már csak Csornán készítik.
Hámori György az elnökségi ülés végén televíziónknak elmondta: a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület első valódi, tájjellegű terméke a perec volt, mellyel a nagyobb, országos bemutatókon is megjelenhettek. Nem egyedi eset, hogy a kapuvári székhelyű egyesület más helyen ülésezik, hisz a szervezetet a rábaközi települések egységének megteremtésére hozták létre. Az elnök a Csornára kihelyezett tanácskozásról továbbá elmondta, hogy a végéhez közeledik a legutóbb beadott Leader-pályázatok feldolgozása. Eldőlt az is, hogy a turisztikai fejlesztésekre szánt, de eddig fel nem használt pénzekre nem központilag, hanem a helyi vidékfejlesztési egyesületek által kiírt pályázatok révén lehet hozzájutni. A kiírás november elején fog megjelenni. Az egyesület vezetése várja az e- témában pályázni kívánók jelentkezését. Tájékoztatót és segítséget az egyesület munkaszervezetének irodájában kaphatnak: Kapuvár, Fő tér 22. (a volt járásbíróság épülete).
Beküldés dátuma: 2013. 10. 25.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
-
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
-
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
-
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
-
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.