A Jóisten néha érdemtelenül adja ajándékait az embereknek, akik mégis akkor érzik igazán jól magukat, ha tehetnek valamit mindezért. Használjuk jóra az adományokat, hisz a javakat azért kaptuk, hogy eszközei legyünk a Mindenhatónak mi magunk is – fogalmazott Smudla Tamás. Beled plébánosa a legutóbbi Imapercek végén a katolikus szentmiséken bevezetett járványügyi intézkedésekről beszélt.
A katolikus egyház a templomokban egyértelműen a maszkviselésre szólítja fel az embereket. Az előírások hasonlóak ahhoz, amit tavasszal tapasztaltak a hívek, vagy talán még annál is szigorúbbak. Az áldoztató pap szintén felveszi a maszkot. A fertőtlenítés sem újdonság, hiszen eddig is meg volt. A templomba belépő hívek használhatják a látható helyre kihelyezett fertőtlenítőszert. Odafigyelnek a padok, kilincsek tisztítására, különösen a vasárnapi misék után. A kézbe áldoztatáskor a hívek óvatosan húzzák félre a maszkot, hogy magukhoz vegyék a Szentséget.
Mivel a nagyon idős vagy krónikus betegségben szenvedő testvéreink fokozottan veszélyeztetett helyzetben vannak, a püspöki konferencia írása szerint felmentést kapnak a szentmisére szóló kötelezettség alól – mondta Smudla Tamás. A templomok viszont nyitva vannak mindazok előtt, akik nem érzik magukat elesettnek vagy betegnek és eddig is eljöttek a szentmisékre.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
Mackókiállítás dr. Molnár Katalin magángyűjteményÉből
Mackó-találkozó címmel rendeztek kiállítást dr. Molnár Katalin magángyűjteményéből. A Kapuvári Rábaközi Művelődési Központban tartott tárlatmegnyitón Horváthné Lendvai Zsuzsanna, az egyetemi docens egykori hallgatója méltatta volt tanárának munkásságát, majd maga az ötletgazda mesélte el, hogy honnan jött a mackó-találkozó gondolata.
Beleden második éve a helyi zeneiskolásokkal közösen tartják meg a magyar kultúra napi ünnepséget
Az irodalom és a zene nyelvén ünnepelték Beleden a magyar kultúra napját. A település zenei kultúrkincséből a Napsugár Művészeti Iskola növendékei adtak ízelítőt.
„A Himnusz üzenete” - Előadás a magyar nemzeti imádságunk szellemi és kulturális jelentőségéről
A magyar kultúra napja alkalmából dr. Cs. Varga István „A Himnusz üzenete” címmel tartott előadást a kapuvári városháza dísztermében.
Négy hónap alatt újult meg a kapuvári Szent Anna Plébánia
Radó Tamás szerint egy plébániának az a legfontosabb, hogy aktív legyen az egyházközségi élet, és az emberek rendszeresen látogassák a templomukat.
Több mint 200 millió forint európai uniós támogatásból újul meg a Beledi Egyesített Szociális Közpon
Projektnyitó rendezvényt tartottak a Beledi Egyesített Szociális Központban, amely funkcióját tekintve régióközpontként működik a Rábaközben.