Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

A tanuszodák mindenki számára nyitva lesznek

Megfelelő létesítmények hiányában csak szezonális úszásoktatásra van lehetőség a csornai, a kapuvári és a téti járásban, a győri és a soproni uszodákba pedig telítettség miatt nem jutottak be az itteni gyerekek – mondta Gyopáros Alpár. Az állam hamarosan megoldást kínál erre a problémára is – fejtette ki az országgyűlési képviselő.

Gyopáros Alpár interjújában arra emlékeztetett, hogy mekkora polémia kísérte a mindennapos testnevelés bevezetését a közoktatásban. Az országgyűlési képviselő szerint időközben nyugvópontra jutott az ellenzők és a támogatók vitája, mert a társadalom nagyobb része helyesli a kezdeményezést. A probléma inkább abból adódott, hogy nem volt elég tornaszoba, a nagyobb városok esetében pedig tornacsarnok és sportlétesítmény. Az úszásoktatásra a kötelező testnevelésóra részeként kerülhetne sor, de nincs meg hozzá a megfelelő infrastruktúra. Ezt a hiányosságot ismerte fel a kormány, és döntött úgy, hogy minden járásközpontban megteremti az úszásoktatás feltételeit.
Az állami programban a települési önkormányzatok – Kapuvár, Csorna és Tét – is részt vesznek, mellyel vállalják, hogy kiválasztják, valamint ingyenesen felajánlják azt az ingatlant, ahol az uszoda felépülhet. Az építés és a későbbi működtetés az állam feladata lesz.

A kétmedencés tanuszodák elsősorban a diákokat szolgáljál ki, de a 25 méter hosszú pályákat bárki használhatja – tudtuk meg Gyopáros Alpártól. A tanuszoda program lebonyolításáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mindhárom önkormányzatot megkereste, és a terepszemlét követően megtörtént a műszaki felmérés. Kapuváron egyetlen probléma sem merült fel, Téten az önkormányzat vállalta a hiányzó bekötőút megépítését. Csornán eddig két helyszín jött szóba, de mindegyiknél meg kellene oldani a műszaki gondokat: az egyiknél a belvíz az akadály, a másiknál pedig közműbekötési hiányt állapítottak meg. Gyopáros Alpár szerint néhány héten belül kiderül, hogy hol épül tanuszoda Csornán. A létesítményeknek a 2018/2019-es tanévkezdésre mindhárom városban üzemelnie kell – tette hozzá.

Beküldés dátuma: 2017. 08. 24.

Kapcsolódó hírek

  • Stabil működés és ambiciózus jövő Csornán

    – Olyan költségvetés került az asztalra, amely biztosítja a település működését és garantálja a fejlődést – állapította meg Csorna város idei büdzséjéről Major András.

További hírek