A csornai Kossuth iskola igazgatója szerint duplán szerencsés a helyzetük, mert nemcsak piacképesek az általuk oktatott szakmák, hanem a helyi gazdasági környezet is lehetővé teszi a végzősök számára, hogy rövid időn belül munkát találjanak. Május 11-én indult a vizsgaidőszak, és a tanulók június 12-én kapják kézhez a bizonyítványukat.
A Soproni Szakképzési Centrum Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolájában is átálltak az online rendszerre március közepén. Göncz Tibor szerint kollégái nagyon ügyesen, rugalmasan és rendkívül gyorsan, egyetlen hétvége alatt felkészültek erre a feladatra. A rendelet megjelenése után már az első hétfői napon elkezdték az oktatást, és azóta is ezt a módszert alkalmazzák.
Arra az esetre is felkészültek, ha esetleg szüksége lett volna valakinek számítógépre vagy valamilyen technikai berendezésre, de a gyerekek többsége legalább a digitális anyagok továbbítására alkalmas mobiltelefonnal rendelkezik.
A tananyag továbbítása és visszaküldése nem történt meg mindig a határidőre, de igyekeztek rugalmasan viszonyulni a megváltozott helyzethez. Minden tanulóval sikerült felvenni a kapcsolatot, és azóta is zökkenőmentes az oktatás – tájékoztatott az igazgató.
A gyakorlati oktatás megszervezése már nehezebb volt. A szakmai kamara kétféle lehetőség ajánlott a termelőegységeknek: vagy online gyakorlati képzést biztosítanak, vagy pedig ha a körülmények lehetővé teszik, a szakképzőhelyeken fogadják a tanulókat. A Kossuth iskola felmérte az eshetőségeket, és ott, ahol nem tudtak megfelelni a higiéniai elvárásoknak, a tanárok és a gyakorlati képzőhelyek közösen látták el online tananyaggal a diákokat. Nekik viszont minden alkalommal válaszolni kell a feltett kérdésekre, miután tanulmányozzák a kiküldött anyagot, ami után ugyanúgy értékelik a teljesítményüket. Néha előfordultak olyan kisebb problémák, melyekről az igazgató a kollégái által összeállított heti beszámolókból értesült.
Az iskola tanulói öt szakma közül választhatnak: gépi forgácsoló, ipari gépész, szakács, cukrász és eladó. Az idei tanévben 60 tanuló kezdte meg a vizsgát. Az esemény megszervezése a kialakult rendkívüli helyzet miatt kicsit más mint ahogy a korábbi évek során történt.
Idén az iskolára hárult ez a feladat, ezzel együtt a vizsgaelnökök kijelölése is. – A vizsgaelnök és egy iskolai tag végzi a tanulók vizsgáztatását – tette hozzá Göncz Tibor. Elmondta, hogy 2020-ban nincs szóbeli vizsga, az írásbeli és gyakorlati feladatokat a miniszteri rendeletnek megfelelően bonyolítják le. Mindenkinek kötelező az egyéni védőeszközök használata, mint az arcmaszk és a gumikesztyű. Ezeket az írásbeli vizsgánál is alkalmazni kell. Idén több termet jelöltek ki az írásbeli feladatok elvégzésére, ahol alaposan kifertőtlenítenek. A gyakorlati vizsgán további elvárás a megfelelő távolság betartása.
Mindemellett arra is lehetőséget adtak, hogy ha a tanuló videofelvétellel dokumentálja az otthoni munkafolyamatot, akkor ezt a vizsgaremeket is elfogadják tőle.
A szakács tanulók esetében olyan indukciós főzőfelületet biztosítottak, amelynek segítségével be lehet tartani az előírt távolságot. Egy eszközt egyszerre csak egy tanuló használhat, legyen ez mérőeszköz vagy valamilyen munkadarab, utána fertőtleníteni kell, majd ismét visszatesszük, vagyis használatba kerül. Az ipari gépész vagy a gépi forgácsoló tanulók gyakorlati vizsgáján a tanműhelyben úgyis mindenkinek saját szerszámkészlete van és csak ezeket használják a tanulók.
Televíziós forgatásunkkor az eladók vizsgája már sikeresen lezajlott, ami annyiban szerencsés, hogy egyébként sincs írásbeli vizsgájuk, gyakorlati tudásukról pedig az iskolában adtak számot.
Göncz Tibor külön megköszönte Kiss Zoltán és Kovács Tamás munkáját, akik a virtuális ballagást szerveztek a végzősöknek. – Ez a ballagás percre pontosan akkor kezdődött, amikor az iskolai tanrend szerint szerettük volna megtartani. A11 órakor kezdődő ünnepség a visszajelzések szerint is sikeresnek tekinthető. Kollégáim nagyon odateszik magukat ebben a rendkívüli helyzetben. Tanulóink és tanáraink egyaránt jól vizsgáztak – állapította meg a Kossuth iskola igazgatója, aki szerint a tanulók és a szülők is érzékelik, hogy piacképes szakmát lehet náluk tanulni, mert idén több mint 70 tanulót sikerült beiskolázni az általunk oktatott szakmákra.
A diákok jelenleg a 3 + 2-es képzési struktúra szerint tanulnak, vagyis a komplex szakmai vizsgát követően 2 esztendőn át felkészülhetnek az érettségire is. A Kossuthban több mint 20 tanuló döntött úgy, hogy folytatja tanulmányait az érettségiig.
2020 szeptemberétől azonban változik a képzési forma: Marad ugyan az öt szakma, de a 9. évfolyamon még nem ezek szerint, hanem ágazatonként történik az oktatás. A 9. végén ágazati vizsgát tesznek a tanulók, majd ezután választhatnak konkrét szakmát: eldöntik, hogy cukrászok, szakácsok, ipari gépészek vagy gépi és CNC forgácsolók szeretnének lenni. 2020 szeptemberétől a gépi forgácsoló elnevezés gépi és CNC forgácsoló szakma lesz.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.