alapján “tanulásban akadályozottak”, de korábban részt vettek valamely többségi iskola integrált képzésén. Mivel az ilyen közösségből érkező diákok nehezebben illeszkednek be új környezetükbe, nagy hangsúlyt helyeznek az érzelmi nevelésre – mondta Lechner Aranka intézményvezető. A szülők minden nehézség ellenére azt szeretnék, hogy gyermekük képes legyen társadalmi feladatait teljesíteni és igazodni a munka világához
. – Az általunk oktatott szakmai modulokban a tanulók képességeihez igazodik az elsajátítandó ismeretanyag, a jobb képességűeket pedig országos szakmai versenyekre készítjük fel – hangzott a tájékoztatóban. – Néhány évvel ezelőtt a parkgondozó és a varró szakmában az országos élmezőny első tíz helyezettje közé kerültek tanulóink – tette hozzá az igazgató. A diákok gyakorlati felkészítését nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusok végzik. A tanulásban akadályozottak sütőipari munkás, parkgondozó, textiltermék-összeállító és takarító, takarítógép-kezelő képzések közül választhatnak. Az értelmileg akadályozottak számára a szőnyegszövő és konyhai kisegítő oktatást indítja az iskola. Az életben eleve hátránnyal induló gyerekek is szerezhetnek sikerélményt, ha csökkentik számukra a kudarc lehetőségét és megfelelő képzésben részesülnek.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.