szakembereire vár. Rábapordány 2005-ben csatlakozott a beledi központú – családsegítő és jóléti feladatokat ellátó – társuláshoz. Egy esztendő múlva bevezették a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást is. 2009-ben ismét bővült a szolgáltatások köre: az egyik rábapordányi alkalmazott látja el a házi gondozást és étkeztetést. 2010-ben a másfél-három éves gyermekek számára elindították a családi napközit. A rábapordányi óvoda egykori csoportszobájában hét-nyolc csemetével két speciális képesítéssel rendelkező gondozónő foglalkozik – tájékoztatta televíziónkat Odoricsné Buthi Krisztina. Beledben két csoport működik, és tizenhét gyermeket írattak be a családi napközibe. Velük három gondozónő foglalkozik. Az intézményvezető elmondta, hogy erre az intézménytípusra kevésbé szigorú jogszabályok vonatkoznak, mint például a bölcsőde működtetésére. A rezsiköltségeket egy az egyben az önkormányzat vállalta át, az intézmény csak a személyi és tárgyi feltételeket biztosítja.A családi napközi több mint egyszerű gyermekmegőrző, mert a kicsik a szórakoztató
időtöltés mellett nemcsak élményekben, hanem tudásban is gazdagodnak. A napközi további előnye, hogy a lányok és a fiúk megtanulják a közösségi létet, s kis idő múlva jobban figyelnek egymásra, továbbá kompromisszumképesebbek lesznek. Azok a gyerekek, akik korán beletanulnak az együttlét szabályaiba, az óvodába is könnyebben beilleszkednek. Mielőtt a szülők ezt az ellátási formát választják, körülnéznek a családi napköziben, ahol tájékoztatják őket az intézmény munkatársai.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.