A vezető nagy hangsúlyt helyezne a kommunikációra: mindenekelőtt nyitni szeretnének a falu lakossága és a világ felé, és “rugalmasabban hozzáállni a helyi problémákhoz”. Fontosnak tartja a szoros partneri kapcsolatot a vállalkozókkal, és az utóbbi csoporttal akár rendszeres kerekasztal-beszélgetést is kezdeményezne. A hivatal segítséget nyújtana a pályázatok elkészítésében, s mindemellett kíváncsian várják e gazdasági közösség építő ötleteit. A helyi cégeket előnyben részesítenék, de a máshonnan érkezőkkel sem bánnának mostohán. Németh Tamás szerint Ikrényben nem működik annyi magántevékenység, mint ahányat a település kiváló földrajzi helyzete megindokolna, pedig hely lenne bőven, akár az ipari területen vagy a belsőbb részeken is. Előbbi nem az önkormányzat tulajdona, de az iparűzési adó a helyi büdzsét gazdagítaná. A helyi közterhek csökkentését is fontolgatják azzal a szándékkal, hogy még vonzóbbá tegyék a falut a letelepülni szándékozó beruházóknak.
A polgármester beszámolójából természetesen nem hagyhatta ki a sportcsarnokot sem, mert az épületkomplexum után tizenöt esztendőn át fizetendő hiteltörlesztés óriási anyagi terhet ró a költségvetésre. - A sportcsarnok kihasználtságát mindenképpen növelnünk kell - mutatott rá a problémára a riportalany. Hogy közelebb kerüljenek a megfogalmazott célhoz, szálláslehetőségeket kellene teremteni a nyári időszakban tervezett edzőtáborozáshoz. Az ikrényi kastély állaga folyamatosan romlik. Elképzelések ugyan vannak a hasznosítására vonatkozóan, de a fejlesztőkkel lebonyolított tárgyalások végkimenetele fogja meghatározni, hogy milyen funkciót kap majd az épület.
Németh Tamás jelezte, hogy az oktatás színvonalával sosem volt baj Ikrényben, de a helyi képzés ügye korábban megosztotta a testületet és a lakosságot, ami bizonytalanságot szült az érintettek körében. Képviselőtársaival mostantól e témában is egységes politikát kívánnak folytatni, ugyanis meggyőződésük, hogy a majd kétezres lélekszámú, kb. kétszáz általános iskolás korú gyermeket nyilvántartó településnek szüksége van a nyolcosztályos közoktatási intézményre. Gyakorló pedagógusként arra inti a kedves szülőket, hogy még véletlenül se essenek abba a hibába, hogy önnön vágyaik megtestesülését remélve, képességeiket felülmúló és indokolatlanul sokat követelő intézménybe írassák be csemetéiket, mert amíg lehet, hadd élvezzék a boldog gyermekkort. A kisebbekre gondolva Németh Tamás a családi napköziben lát nagyobb lehetőséget, mert bölcsőde építésébe csak biztos pályázati forrásból vághatnának bele. További megoldandó feladat az idősek védelmében kialakított szociális háló és gondozói kör létrehozása.
Németh Tamás úgy véli, hogy egységes testületi tevékenység körvonalazódik a Győrhöz közeli településen. Jómaga nem a megszorítások, hanem a kieső bevételek pótlásának a híve. Ikrény problémáit ismeri, és nyitott a lakosság előrevivő ötleteire.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 10.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.