Huszadik alkalommal találkoztak egymással a Régi Beled Baráti Kör tagjai, akik rég látott ismerőseikre és a városra egyaránt kíváncsiak. Eleinte harminc-harmincöt elszármazott jött el a rendezvényekre, de még ebben a pandémiás időszakban is megjelentek szinte ugyanennyien.
A megnyitó után a helyi általános iskola tanulói műsorral kedveskednek a megjelenteknek, majd azt követően beszámolót hallgathatnak meg a város fejlődéséről. Az újonnan belépő tagok elmesélik, hogy milyen indíttatásból csatlakoztak a baráti körhöz. A délelőtti program ebéddel zárul a helyi vendéglőben, ahol folytatódhat a kötetlen beszélgetés.
A legutóbbi, huszadik jubileumi találkozón dr. Baranyai Lenke, a mozgalom kezdeményezője tartott visszaemlékezést az elmúlt évtizedekről.
A Régi Beled Baráti Kör sokrétű tevékenységet folytat – mondta Borosné Tóth Zsuzsanna. A kuratórium elnöke néhány példát is említett: segítséget nyújtottak a hagyományőrző szakkörnek, kopjafa állításában közreműködtek, támogatásukról biztosították a zsidó emlékmű létrehozását, felkarolták az egyik történelem szakos főiskolai hallgatót, de természetesen várják a javaslatokat a folytatásra vonatkozóan.
2001 augusztusában 26 fővel alakult a Régi Beled Baráti Kör, melynek régi és újonnan csatlakozott tagjai azóta minden évben összejönnek, hogy megbeszéljék az elmúlt esztendőben történt eseményeket. Eleinte nem fix, hanem mindig változó időpontban tartották a találkozókat, de 2012-ben úgy döntöttek, hogy előre megbeszélt, állandó dátumhoz igazodva tervezik a rendezvényt. Mivel a búcsú utáni szombatra esett a választás, nem szükséges értesíteni a tagokat, mert mindenki tudja, hogy ezen a napon délelőtt tízkor megtartják a találkozót, melyre a Beleden élőket és az elszármazottakat egyaránt várják.
Beküldés dátuma: 2020. 09. 22.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.