kedvelte a meccseket. A rábapordányiak vezetője szép emlékeket őriz a csornai ifi és felnőtt csapat közös edzéseiről. A kapus négy-öt év múlva került át Herendre, ahol NB-II-es kategóriában folytatta a védéseket. Nagy Jánosné hosszabb szünet után a – 2002-ben Lipovits Károly irányításával megalakult – rábapordányi kézilabdacsapathoz állt be. A tizennégy játékos eredménye időről időre változik, de tavaly és idén megszerezték a második helyet. Az edző szerint a csapatnak a gyorsaságban és a jó lövő képességben rejlik az ereje. A II.osztályban kézilabdázó rábapordányiaknak a tavaszi idényben Kóny és Győrzámoly játékosai okoztak némi nehézséget, és természetesen az első helyen végzett csornaiak. Tornaterem hiányában nem egyszerű dolog a rendszeres gyakorlás, ezért ezt a sportolók más településen oldják meg: Csornán és Szilban. Nagy Jánosné sajnálja, hogy nehéz átcsalogatni a rábapordányiakat a Kónyi tornacsarnokban tartott bajnoki mérkőzéseikre. Utánpótlás terén sincsenek elkényeztetve, mert a szóba jöhető diáklányok Bágyogszováton járnak iskolába. Hiány van a kitartó játékosokból, aki viszont marad, az garantáltan megtanul kézilabdázni. Az edző társai nevében kijelentette: szeretnének sokáig együtt maradni, amely rajta nem fog múlni. Rábapordány legközelebb a bajnoki címért indul.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.