A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület meghatározó szervező és koordináló része lett a tájegységnek - hangoztatta báli megnyitójában Hámori György, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnöke, aki szerint a szervezet munkájának is köszönhető, hogy egyre gyakrabban emlegetik országszerte a térséget, ezenkívül ismét népszerűségnek örvend a Rábaköz hagyományos étele, a böllérmáj, valamint reneszánszát éli a höveji csipke. - Még az idei évben szeretnénk a rábaközi tallért bevezetni, és bízom benne, hogy lesz erőnk hozzá - fogalmazott Hámori György.
Hutflesz Mihály csoportvezető miközben a globalizáció egyre erősödő hatásairól beszélt, a lokalitás meghatározó elemeit hangsúlyozta. A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület, mint a területi tőkét jelentő tájegység első gazdaságfejlesztő szervezete, ösztönzi a helyi termelés és feldolgozás, valamint a szolgáltatások növekedését. - Észrevettük, hogy közös a múltunk, közös a jelenünk, és valószínűleg a jövőnk is az - célzott a folyamatban lévő projektekre a csoportvezető, hiszen a Leader-pályázatok abba a stádiumba érkeztek, amikor már a nyerteseket is köszönthették. A közel 80 millió forintot azon pályázók között osztják szét, akik a Rábaköz turisztikai fejlesztésére és az ehhez kapcsolódó programok szervezésére fordítják az összeget - közölte Horváth Árpád Mihály munkaszervezet-vezető.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program ún.tengelyek mentén osztja fel az uniós forrásokat, és szám szerint a négyes az, amelyik a helyi közösségek fejlesztésére vonatkozik. Tompáné Balogh Mária a Leader-egyesület elnökségi tagjaként a dél-rábaközi térséget képviselte a rendezvényen. Riporterünknek elmondta, hogy minden pályázó nyert, de a csornai térségből kevesen éltek a lehetőséggel. A beledi polgármester örömmel jelentette be: 1,7 millió forintot nyertek a pünkösdi fesztiválra, amely ennek köszönhetően az idén még nagyobb szabású lesz. A bálozó polgármester asszony a zenés mulatságot egyrészt szórakozásnak, másrészt pedig tapasztalatszerzésnek tekinti.
A második Leader-bál nyitó táncát a csornai Pántlika Néptáncegyüttes mutatta be, a báli zenét pedig a Csiszár Duó & Móni szolgáltatta. A rendezvénynek helyet adó Hunyadi-gimnázium több termében tájjelegű ételekből összeállított kóstoló fogadta a vendégeket.
Beküldés dátuma: 2011. 03. 16.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.