Az ételízesítőiről ismertté vált Delikát idén is folytatja főzőakcióját, vagyis arra biztatják a háziasszonyokat, hogy gyűjtsék szorgosan a termékek vonalkódjait, mert ezzel játszótérhez juttathatják a pályázó önkormányzatokat. Az összesen egy kilogrammnyi zacskós áru azonosítója sokat érhet a családoknak, mert a szerencsés település szép játszótérrel gazdagodhat. Rábakecöl vezetőjének érvelései is motiválóak: a mai gazdasági helyzetben négy-öt millió forint értékű EU-szabványos játszóteret nem lennének képesek finanszírozni.
A játékot meghirdető cég országosan hat régiót juttat a nyereményhez, továbbá az a közösség is reménykedhet, amelyik a lakosságszámhoz viszonyítva a legtöbb vonalkódot küldi be.
Tuba Erik polgármester elmondta: őket az is motiválja, hogy Enesének nemrég sikerült “kifőznie”a játszóteret, tehát nem reménytelen a vállalkozás. Ezért arra kéri a lakosságot, hogy június 10-ig adják le a községházán a vonalkódokat, mert így is csak öt napjuk marad arra, hogy beküldjék a pályázatot hirdető Delikátnak. – Az elmúlt évek tapasztalatai alapján aktívan gyűjt a lakosság, ráadásul a boltosok is népszerűsítik a kódot tartalmazó árukat – jegyezte meg a polgármester. Bizakodásra adhat okot, hogy bár a csúcsot nem érték el, de tavaly az országos átlag felett teljesített a település. Akkor nem állt melléjük Fortuna, de talán majd idén!
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.