Az Alpokalja Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesület olyan kiadvány elkészítését tervezi, mely mankóul szolgálhat az óvodapedagógusoknak, a könyvtárakban dolgozó, valamint a kultúrával foglalkozó szakembereknek, s nem utolsósorban a gyermekeket nevelő szülőknek.
Horváth Tibor, az Alpokalja Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesület elnöke elmondta: Sok energiát fordítottak az „Örökségünk, Alpokalja – Fertő-táj” című kiadvány megjelentetéséhez, ugyannakor ennek sikerén felbuzdulva, és igazodva az oktatáspolitikához, mindig igyekeztek a lelkükön viselni a vidék örökségét és kultúráját. Ennek egyik legkiválóbb terepe a mesék és a mondák világa. Az újabb tematikus füzet elkészítésével a szakembereknek kívánnak segítséget nyújtani, ugyannakor az összeállításához az ő közreműködésükre lenne szükség. Ötletadóként a jelenlévők figyelmébe ajánlotta dr. Kádár Annamária mesepszichológiával foglalkozó előadását, melyre az Esterházy-kastély Marionettszínházában került sor.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 07.Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.