Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

A magyarok németesen készültek a foci Európa-bajnokságra

– Egy meccset nyertünk, és megőrült az egész ország. Ennek mi valamilyen szinten az okozói voltunk. Ezt csak a sport tudja, de ilyen őrületet csak a foci miatt keletkezik – mondta Holanek Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott rehabilitációs edzője kapuvári látogatása során.

Holanek Zoltán reméli, hogy nem kell újabb negyven évet várni a magyar csapat EB-szereplésére. A testnevelőként diplomázott, majd gyógytestnevelést tanult sportoló korábban tevékeny részt vállalt a kapuvári Nebuló Futball SE utánpótlás csapat alapításában. Saját bevallása szerint nagyon szeretett a gyerekekkel foglalkozni. 2009-ben igazolt át az ETO-ba, ahol először szintén gyerekekkel foglalkozott, majd egyre feljebb lépett a ranglétrán. 2013-tól a Győri ETO FC felnőtt keretének rehabilitációját segítette. Onnan az utánpótlás válogatotthoz igazolt, majd tavaly visszatért a Gyirmót FC-hez, így azóta újra Győrben dolgozik. Tevékeny szerepe volt a Gyirmót FC NB II-es bajnoki címének megszerzésében.
Közben felkérést kapott a magyar labdarúgó válogatott rehabilitációs edzői feladatainak ellátására – hangzott Császár Vajk helyhatósági képviselő kommentálásában. Utóbbi eseményekre maga az érintett így emlékszik vissza:
– Téli szünetemet töltöttem Mátraházán a feleségemmel, és akkor hívott fel Pintér Attila, hogy volna-e kedvem január 1-től a válogatottnál dolgozni. Nyilván ilyen felkérésre nem szokott az ember nemet mondani. Ez ilyen gyors döntés volt – fogalmazott Holanek Zoltán, aki először kandi kamerás poénnak gondolta, az ajánlatot, de a nyolc hónapos közös munkának már tudjuk, hogy mi lett az eredménye.
– Az észak-ír mérkőzés első 75 percéig abszolút nem volt benne, hogy ki fogunk kapni. Magabiztosan uraltuk, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet. Az első gól után úgy gondoltuk, kicsit el leszünk még 15 percet, aztán megvan az első pont. Utána jött a Lipi sérülése, az első egyenlítő gól, hidegzuhany és kettő egy. A stadionból olyan rigmusok hallatszottak, amelyeket én most nem akarom felemlegetni. Ezután a vezetőség úgy gondolta, nem biztos, hogy ennek a szakmai stábnak kell Romániába utazni. A vezetőség úgy döntött, hogy a csapat marad, de a stábot le kell cserélni – hangzott a nyilatkozatban.
– Egyedülálló módon, kétszer tíznapos magaslati edzőtáborozáson voltunk Ausztriában. Itt alapoztuk meg döntően a munkánkat, utána Franciaországban teljesen más szisztémával készültünk, mint ahogy a magyar csapatok szoktak. Mondhatni, kicsit németesen készültünk az Európa-bajnokságra.

A 2016-os foci EB öt legjobb mérkőzése közé választották a Magyarország – Portugália meccset.
– A Magyarországon szocializálódott játékos nem tud három meccset játszani négy nap alatt. Nem ehhez az intenzitáshoz szoktunk hozzá. Muszáj volt a portugálok elleni meccs előtt cserélni – utalt arra Holanek Zoltán, hogy a szövetségi kapitány felforgatta a csapatot, és bevonta a cserejátékosokat is a mérkőzésbe. A kulcsjátékosokat tudatosan pihentette, a cserepadosokról meg legalább kiderült, hogy mit tudnak, s nemcsak mint turistaként ültek a repülőgépen. Olyan is volt, akit sérülés miatt, tehát kényszerűségből kellett kihagyni – fogalmazott az edző.
- A sztárok is emberek, nemcsak magasak, szépek és gazdagok, hanem nekik is vannak hibáik. Itt van például Cristiano Ronaldo, akinek kicsit befelé áll a térde, és a futásán is lenne mit javítani, de attól még lehet a világ legjobbja. Nem kell a tökéletességre törekedni, jók vagyunk mi így, ezekkel az apró pici hibákkal. Boldognak kell lenni, és élvezni, amit csinálunk. Szenvedély nélkül nincs sport, nincs élet. Ronaldo nem a tévékameráknak sírt, mert a sérülése miatt benne tényleg nagy volt a feszültség. Ez a példaérték, és nem az, hogy hogy áll a haja és hány milliárdja van.

Az Európa-bajnokság üzenete Holanek Zoltán szerint: Ne használjunk nagy szavakat, örüljünk a pillanatnyi sikernek. A magyar hamar átesik a ló másik oldalára. Inkább a realitás talaján kellene maradni.
– Örülünk, hogy a játékunk ilyen szenvedélyeket kreál, de ez még nem az Aranycsapat, mert a nyolcaddöntőig jutottunk. Mindent kezeljünk a maga szintjén: a megújulás lehetősége a lényeg. Egyszer már bebizonyítottuk, hogy a pici is tud eredményes lenni. Semmi más nem kell hozzá, mint higgyen önmagában. A siker egyetlen úton érhető el, ezt pedig úgy hívják, hogy munka. Már az is eredmény, ha az EB hatására több gyerek lesz a focitáborokban, a kézilabdapályákon, vagyis többen fognak sportolni. Mindenki vívja meg a maga kis meccsét, és legyünk egy kicsit boldogabbak.

Beküldés dátuma: 2016. 08. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek