Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A magyarok nagy családjához tartoznak

Huszonheten mondták el az eskü szövegét azon a vásárosfalui rendezvényen, melyet tizennegyedik alkalommal tartottak a településen. A nyárbúcsúztatóra nemcsak az ünnepséget rendező község testvérfalujából, Székelyvajáról jöttek el a honosítást kérő vendégek, hanem  Dénesfa és Beled barátai, a Harasztkeréken és Ákosfalván lakó székelyek is. A határainkon túl rekedt magyarokat szeretetteljes közeg fogadta a Dél-Rábaközben.
Molnár Rita képviselő, amikor szüleivel a ‘80-as évek végén ellátogatott Csehszlovákiába, gyermekként még kevésbé értette: Hogyan élhetnek  külföldön a magyarok? A választ azóta több forrásból is megkapta. A vásárosfalui önkormányzat tagjai 2001 nyarán ismerték meg erdélyi barátaikat, s már az első látogatás alkalmával átérezték a hazához tartozás lényegét: aki magyar állampolgár, bármikor beszélheti anyanyelvét, és elénekelheti a Himnuszt és a Szózatot. A 2004-es népszavazás eredménye miatt csalódott vásárosfaluiak a következő esztendőben szimbolikusan tiszteletbeli állampolgárságot adományoztak a testvértelepülés küldöttségének, akik 2011-es eskütételüket követően közjogi értelemben is ide tartozónak mondhatják magukat. Dr. Gál László körjegyző szerint természetes vágya az embernek, hogy része legyen az azonos nyelvet beszélő népcsoportnak. – Az egyszerűsített honosítási eljárás megteremtette a jogi kereteket ahhoz, hogy a hazánkban, illetve más országokban élő magyar anyanyelvűek – felmenők igazolásával – kérelmezzék magyar állampolgárságukat – mondta az államigazgatási eljárásban közreműködő személy, akinek munkáját komoly apparátus segítette. Takács Lajos Dénesfa, Tompáné Balogh Mária Beled, valamint Molnár Sándor, Vásárosfalu elöljárója az ünnepélyes nyilatkozat szövegének elmondása után gratulált a honosítást (visszahonosítást) kért testvértelepülések lakóinak. Tollas Gábor a marosvásárhelyi magyar színház művésze köszönte meg a honosítottak nevében Vásárosfalu polgármesterének, hogy meg-szervezte számukra ezt a szívet-lelket melengető ünnepet. Köszönőbeszédét a színművész Veres Péter Ha nem lehetek szálfa című versével zárta.
Dr. Semjén Zsolt szerint a nemzeti kormány elhatározása könnyen átlátható: a fennmaradás és az életminőség javítása a cél. Vásárosfalui ünnepségen elmondott beszédében a miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: mindezeket csak akkor tudjuk teljesíteni, ha egyben tartjuk az elszakított területen élőket, valamint az emigrációban szétszóródott magyarságot. A felszólaló fontosnak tartja, hogy ne csak a kultúra, hanem a közjog eszköze is összetartsa a nemzetet, mint ahogy Szent István korában a korona. Minden bizonnyal ősszel megszületik az a törvény, amely listás szavazati joggal együtt adja vissza az állampolgárságot.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő kérdése nagyon időszerű: Mitől lesz valaki magyar? A hovatartozás érzése a szívben lakozik, melyet nem lehet fizikai paraméterekkel mérni, épp ezért láthatatlan kapocs köti össze a világban szétszóródott magyarságot, s ez a kötelék felelősséget hárít a nemzet minden egyes tagjára. Dr. Szakács Imre arra biztatta az erdélyi vendégeket, hogy vigyék jó hírét a Rábaköznek, valamint a honosítási eljárásnak. Nem kétséges, hogy mindannyian magyarok vagyunk, ezért éljenek majdani választójogukkal – tolmácsolta a polgári kormány óhaját.
“Esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem, a Magyar Köztársaság hű állampolgára leszek.”  Amikor az erdélyiek fennhangon ismételték ezeket a mondatokat, azontúl, hogy ünnepélyes kijelentésük a jogi folyamat szakrális eleme volt, talán Molnár Rita és a vásárosfaluiak vágya is teljesült:  a 2011.augusztus 27-e nevezetes nap marad számukra, és a hivatalos jóvátétellel megfelelő gyógyírt találnak a külhoni magyarok fájdalmának csillapítására.

Beküldés dátuma: 2011. 09. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Állandóság és megújulás a 16. alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztiválon

    Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.

  • Creative Chef: Apa és lánya jól kifőzték

    – Meg sem próbálom utánozni, mert nem tudnám megcsinálni ugyanilyenre, rosszabbra meg nincs értelme – mondta Nagy Ottó, miután közös főzésbe kezdett lányával Eszterrel.

  • Pörögnek az események Kapuváron

    Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

  • A sportra alapozza jövőjét az országos dobogós helyezést elért kapuvári atléta

    Varga Milán, az országos atlétikai verseny harmadik helyezettje az eddigieknél is magasabb szinten szeretné folytatni az atlétikát, így ennek megfelelően választotta ki a középiskolát.

  • Minibölcsődét avattak Farádon

    Farádon vidám gyerekzsivaj tölti be az egykor némaságra ítélt, lakatlan házat. Egyelőre minibölcsőde működik a felújított épületben, de idővel akár még több kislány és kisfiú népesítheti be a helyiségeket.