Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

A magyar kultúra kelendő: Rábaköz Napja Bogyoszlón

Egy-egy jól sikerült fellépés nemcsak a közösségnek, hanem a táncosoknak is hatalmas élmény. Abban, hogy a magyar kultúra ezen ága továbbra is megmaradjon, az idősebbeknek és a fiataloknak is nagy szerepe van – fogalmazott Varga Imre, Bogyoszló polgármestere a „Rábaköz Napja” ünnepélyes megnyitóján.

Varga Imre polgármester köszöntőjében megemlékezett a település díszpolgáráról, a bogyoszlói tánccsoport alapítójáról és egykori vezetőjéről, néhai Sebestyén Katalinról, akinek kezdeményezése és lankadatlan munkája nélkül a „Rábaköz Napja” sem jöhetett volna létre. Póczik Zoltán, a tánccsoport jelenlegi művészeti vezetője, az egyesület elnöke szintén sokat dolgozik a hagyomány megőrzéséért és továbbadásáért.
– Látva a sok gyermeket, akik ma délután ismét bemutatják az elsajátított lépéseket, úgy gondolom, az egyesület jó úton jár és reményeim szerint ők lesznek hagyományunk továbbvivői – fogalmazott Varga Imre.

A Rábacsanaki Kavalkád Néptáncegyesület és a Bogyoszlói Rábaköz Néptáncegyesület tagjai nagyon közel állnak egymáshoz, már-már rokon lelkeknek számítanak, hisz mindannyian kis településen élnek és alkotnak közösséget – konferálta be a „Rábaköz Napja” elnevezésű rendezvény első felnőtt csoportjának bemutatóját Póczik Zoltán. Lelkes lányok és fiatalemberek alkotják mindkét csapatot – folytatta a művészeti vezető, aki négy évvel ezelőtt találkozott először a rábacsanaki táncosokkal. Barátságukat megpecsételték néhány közös munkával, melynek során Póczik Zoltán személyesen is megtapasztalta, hogy milyen fontos számukra az utánpótlásról való gondoskodás.
A Bogyoszlói Rábaköz Néptáncegyesület három tagja is játszik a Csornai Rubato Bandben, ezért az általános- és középiskolásokból, valamint egyetemistákból álló fúvószenekart is meghívták az idei „Rábaköz napjára”.
Ezt követően felváltva lépett a színpadra a győri Kisalföldi Néptánccsoport, valamint a Bogyoszlói Férfi Dalkör. A néptáncosokat Szabó Adri és zenekara kísérte. Késő délután a Bogyoszlói Rábaköz Néptáncegyesület mutatta be műsorát, melynek második felében a régi táncosok is felléptek.

Póczik Zoltán a „Rábaköz Napja” zárásaként elmondta: Nagyon sok ember áldozatos munkáját dicséri a sikeres rendezvény. A művészeti vezető megköszönte Bogyoszló község önkormányzatának legutóbbi, és hosszú évek óta biztosított támogatását.
– Köszönet mindazoknak, akik csak egy picit is hozzátettek ehhez a mai naphoz. Ha körülnézek, látom, hogy ennyi ember eljött, mert kíváncsi a magyar néptáncra, valamint a rábaközi kultúrára. Kézműveseink gyönyörű dolgokat készítenek, miközben tudásukat átadják a fiataloknak. Ki tudja, lehet, hogy pont ma kapott kedvet itt valaki a gyerekek közül a rábaközi fazekassághoz, vagy egyéb máshoz. A hagyományőrző íjászok távolabbi korok szokásait hozták el nekünk, mely szintén felkeltette az emberek érdeklődését.

A magyar ember fogékony a szépre, a jóra, ezért szeretné egy kicsit magáévá tenni – vélekedett Póczik Zoltán. Ha másként nem, akkor leülnek a nézőközönség soraiba és élvezik a magas színvonalú előadást, legyen ez akár népi zene vagy fúvószenekar, népdal és néptánc.
– Mi mindannyian szerettünk volna valamit adni önöknek, nektek. Köszönjük a sok-sok tapsot. Külön köszönet a táncosoknak, akik hétről hétre táncórára járnak a szabadidejükben, és köszönöm a szülőknek, hogy rám bízzák gyermekeiket arra a néhány órára. A fiatalok jó helyen vannak, mert a táncosok igazi közösségben lehetnek.
A „Rábaköz Napja” a Magyar Falu program falusi civil alapjából valósult meg, melyért Póczik Zoltán köszönetet mondott Gyopáros Alpár kormánybiztosnak, országgyűlési képviselőnek.

Beküldés dátuma: 2022. 05. 31.

Kapcsolódó hírek

  • Öt éve alakult a férfi dalkör

    Amikor a lábak már nehezebben bírják, nem megy annyira a tánc, ott van helyette a hang. Az egykori néptáncosok öt évvel ezelőtt jutottak arra az elhatározásra, hogy megalapítják a Bogyoszlói Férfi Dalkört, és azóta sokak örömére nótáznak.

További hírek

  • Emlékezetes majális Csornán

    Kicsik és nagyok jól érezték magukat a csornai önkormányzat által szervezett idei majálison. Zsúfolásig megtelt a Premontrei park nézőtere április 30-án, a csornai majális előestéjén.

  • Mindenkit vár a Diadém Csornai Termálfürdő

    2024. június 1-jén nyit a csornai termálfürdő, mely alkalomból a csornaiak egész nap díjtalanul fürödhetnek és vehetnek részt a különleges programokon.

  • Átadták a Csornai Járásbíróság épületét

    A járási központokban és a vonzáskörzetében lévő kisebb településeken élők természetes igénye, hogy javuljon a szolgáltatások minősége.

  • Megújult a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ színháztere és színpada

    Megújult környezet fogadja a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ látogatóit. Henye Zsuzsa, a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ igazgatója egy februári sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a „Kulturális és sportinfrastruktúra fejlesztése Kapuváron” című projekt keretében teljesen megújul a művelődési központ belső tere.

  • Betekintés a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mindennapjaiba

    A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alapszolgáltatásain túl az utóbbi időben számos hiánypótló kezdeményezéssel vesz részt a térség gazdasági életében, és segíti a közösségi szervezetek, intézmények közötti párbeszédet, a mindenki számára eredményes kapcsolatépítést.