így rövid időn belül bekerült a magyar válogatottba. Utóbbi több országos és nemzetközi szerepléssel is jár a Farádi Lovas Egyesület, valamint az Első Magyar Pónifogathajtó Egyesület tagjának. 2010-ben a Vecsésen megrendezett junior fogathajtó világkupa póni kettes kategóriájában összetett negyedik helyezést ért el, s az ugyanazon esztendőben tartott országos bajnokságon pedig a második helyen végzett. Ezzel még nincs vége a felsorolásnak, hisz 2011-ben, a Kisbéren megrendezett nemzetközi versenyen diadalmaskodott, az országos bajnokságon pedig ismét a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel. A 2012-es esztendő inkább a felkészülés jegyében telt el, hogy alaposan megismerje új fogatát. A fiú szerint év végére már tökéletesen egymásra hangolódtak.
valamint a nap huszonnégy órájában számíthat nővérére, Karsay Annára, aki az élet minden területén testvére támasza.
Beküldés dátuma: 2013. 09. 27.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.