Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A követelmény a megbecsülés jele, mint ahogy a szent kereszt az áldozatvállalásé

Valamikor minden községi iskolában ott lógott a szent kereszt, mely Isten emberszeretetének jele és reménységünk forrása - mondta dr. Pápai Lajos megyéspüspök.  Jézus felemeli azt, aki hisz benne, mert nem azért jött, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvösséget szerezzen a benne élőknek. A fiatalok akkor lesznek valóban emberré, ha képesek áldozatot vállalni szeretteikért, és akikben bízunk, azok elé merni kell követelményeket állítani. Elsőre talán nehéznek tűnhet, de ha jó példával és számonkéréssel fordulnak a nevelők a gyerekek felé, akkor segítik igaz emberré válásukat.
A kultúra és a hit nem ellentétes egymással - valószínű azért járultak hozzá a plébánián több mint hatvan évig őrzött kereszt felhelyezéséhez a szili és a hozzá kapcsolódott társ önkormányzatok, valamint az iskola vezetése. Ács Lajos címzetes kanonok bátor, történelmi döntésnek nevezte az elhatározást, hiszen Magyarországon kevés olyan állami iskola működik, ahol ott lenne a kereszt. A közösségekben egyre inkább elhatalmasodó durvaság enyhülését várja a Krisztus-szimbólum  közvetítése által, mert manapság még nagyobb szükség van az ilyen jelképekre. - A kereszt népi kezdeményezésre került a szili iskolába, amit több mint 250 millió forintért újítottak fel. Miért a kereszt? Mert a névadó Szent Istvánhoz is hozzá tartozik, és alázatra nevel. Ebben a községben nagyon sokat beszélnek a hagyományőrzésről, és nekünk ez a nagy feladatunk: átadni a hitet. A kereszt erősíti a gyengét és szelídíti az erőset - idézett a plébános Apor Vilmostól.
Beküldés dátuma: 2011. 05. 11.

Kapcsolódó hírek

  • Jövőre még nagyobb tempóra kapcsolnak: folytatódik a mellékutak felújítása

    Több kormányzati ciklus alatt lehet csak rendbe tenni azokat a mellékutakat, amelyek feltétlenül megértek a korszerűsítésre – véli Gyopáros Alpár, aki a térségben élők türelmét kéri, bízva abban, hogy jövő tavasszal újabb felhatalmazást kapnak a választópolgároktól a folytatásra, hisz szeretnének a munka végére érni.

További hírek