Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A kónyi karéj története

Kónyt egyik végről az intéző lakásával szemben felállított Páduai Szent Antal-szobor őrizte, másik irányból megközelítve pedig a Kokas kocsma szerzett a falunak hírnevet; meg persze még más valami: például a kónyi karéj. A nyugdíjas tanítót nem kellett sokat noszogatni, mert szívesen beszélt fiatal koráról és a verbunkos szokásokról.
A történelem ugyancsak  összekovácsolta a két település lakóit az évek során. Az iparosok és a kereskedők a Hanyon át közelítették meg a szomszédos községeket. A tikászoknak az volt a dolga, hogy összeszedjék a tojásokat és a tyúkokat, majd leadták a baromfi-felvásárlóknak. Az idős Görcs úr szerint Kónyban is volt egy ilyen központ, ahol a rátermettebb vásárosok pár fillért kereshettek. Mesélőnk az 1930-as évek táján hallotta azokat a történeteket, amelyeket most továbbadott. Főként kettejükre, Kovács Rozáliára és Ágnes asszonyra emlékszik, ők voltak az adatközlők. Egyikük a titkos rekeszekből és fiókokból álló, pecsét és boroskorsó őrzésére használt, kulccsal zárt szekrénykét is látta. Az a hír járja, hogy akkoriban előkelő embereknek számítottak a céhekbe tömörülő iparosok. Annyira “menők”voltak, hogy   médiasztárok és celebek híján az ő életvitelüket próbálták másolni a helyiek. A mester őrizetébe helyezték el a céhládát, melyet ünnepek és jelentősebb események alkalmával nyitottak csak fel, mint például  tanoncavatáskor. Beszélgetőtársunk utóbbit a verbunk mozgatórugójának nevezte, mert a legények eljárták a karéj nevű táncot. Minél többen csatlakoztak közéjük, annál inkább körré formálódott a legények mozgása. A gyűrű közepén álló fiatalnak ez óriási megtiszteltetést jelentett, mert majdnem azonos rangra kerülhetett a mesterekkel. Mikor túl voltak a hivatalos ceremónián és a jelölt minden szempontból megfelelt, az iparos szakemberek maguk közé fogadták, majd kezdődhetett a cécó, ami több tíz évvel ezelőtt is hasonlót jelentett, mint manapság: mulatozást, táncot, tivornyát. Csak meg kellett várni, mikor a hangulat a tetőfokára hágott, az ünneplők előadták a karéjt - jelezte Tivadar bácsi. Elmondta, hogy a céhmester titulust jó darabig használták Kónyban, sőt, még a papot öltöztető egyházfit (ma sekrestyés)is így nevezték sokáig.
A verbunk nemcsak céhes fogadást, de a katonai toborzás szórakoztatóbb formáját is jelentette. A bevonulásra érett legények jól tudták, hogy mit keres az őrmester a kocsmában, ezért ők is arrafelé sertepertéltek, majdhogy nem kérették magukat. A jó táncosok hamar megkapták a csákót és a ruhát, és már indulhattak is a harctérre. A verbuválók eljárták a karéjt, onnantól kezdve a táncot werbungnak hívták és a nép is egyre többször így emlegette. A templomból kitóduló emberek már tudták, hogy mi következik a litánia után: a legények kónyiasan eljárják a werbungot cigányzenészek kíséretében.
Görcs Tivadar gyermekkorából jól emlékszik a táncosokra, mert számtalanszor végignézte  mulatságukat. - Persze az asszonyoknak nem volt unalmas, mert rettentő kíváncsiak voltak. Sokszor ott tudták meg, hogy a fiuk kit választott - hangzott a történetben. A lányos anyák valamivel informáltabbak voltak, mert előre nevelték azt a rozmaringot, mely kétszer, de háromszor is körbeérte a legény kalapját. Sok feszültséggel terhes órák következtek, amikor kiderült, hogy a tehetősebb család sarja szegény leányt választott magának, és fordítva, a közösség azonban mindig megoldotta valahogy a problémát. A tánc is sokat segített a feldúlt szülők lelkének kiengesztelésében. Görcs Tivadar szerint többek között ezért maradt életképes a verbunk több száz éven keresztül.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 10.

Kapcsolódó hírek

További hírek