Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A költségvetés egyensúlyát nem szabad veszélyeztetni

A szili önkormányzat Jobaházával körjegyzőséget alkotott, amelyhez idén év elején Rábapordány is csatlakozott. A 2003-ban indított iskolafejlesztési program első szakaszát 2006-ban adták át, mely mintegy 60 millió forintos  beruházást jelentett. 2010-ben pedig több mint 200 millió forintot költöttek az intézmény korszerűsítésére, melyhez az önkormányzat is jelentősen hozzájárult. – 2011-ben a költségvetésünk 339 millió forint bevétellel és 318 millió forint kiadással zárult – mondta Lengyel Lajos. A polgármester leszögezte: tavaly kisebb fejlesztésekre jutott, de mindemellett megnyerték azt a 14 millió forintos pályázatot, amelynek révén bővítették az iskola informatikai berendezéseit. Az oktatási intézmény térségi feladatokat lát el – jelezte a polgármester –, hiszen kilenc településről fogadja a gyerekeket. A ravatalozó épületének korszerűsítésére beadott projektet nem támogatták, ezért az önkormányzat saját pénzből hozta rendbe. Az erre költött tízmillión felül négymilliót szántak a megkezdett járdaépítési programra.

Szil befogadó település, ezért szívesen látják azokat a lányokat és fiúkat, akiknek oktatását és nevelését lakóhelyükön nem tudják megoldani, mert létszámhiány miatt bezárt az  intézmény.
A község vezetője elmondta, hogy még megyén kívüli települések is jelezték társulási szándékukat. Az önkormányzat tagjai abban maradéktalanul egyetértenek, hogy a gyerekek megfelelő ellátásáról gondoskodni kell. A két tagiskolával működő iskola mellett az óvoda szintén térségi funkciót tölt be. Az integrálásból adódó szakmai feladatok a képzett pedagógusokra hárulnak, az anyagi hátteret pedig az érintett önkormányzatok biztosítják: az állami normatívát kb. harminc százalékkal egészítik ki.
Az iskolai korszerűsítés az említett projektekkel sem állt meg, amit Lengyel Lajos így magyarázott: evés közben jön meg az étvágy. A község hitelből finanszírozta az udvaron megépített gumitéglás kézilabdapályát, melynek törlesztése 3 millió forint kiadást jelent évente, de szerencsére ebből már kettő elment.

Az egyik helyi kft. után a helyhatóság a legnagyobb foglalkoztató: 29 pedagógusnak és 15 óvodai szakembernek, valamint a kiegészítő személyzetnek biztosított az állása, a körjegyzőségnél pedig tizen egynéhány személy tudását veszik igénybe. A többi településhez hasonlóan az 1300 lakosú Szil is kapcsolódott a közmunkaprogramhoz, és megpróbálták az ide vonatkozó pályázatokat kihasználni. A 180 hektárnyi belterületi résszel rendelkező faluban a közmunkások gondozzák a közterületeket: ide tartozik a rendszeres fűnyírás, az iskola, a kultúrház és a buszmegálló környékének rendben tartása. Az érintetteket bevonták a konyhai és az óvodai kisegítő személyzet munkájába is. Lengyel Lajos szerint azért ennyire nem mennek simán a dolgok, mert van, aki nem kér a felajánlott „segítségből”, mondván, a szomszédos Ausztriában egy nap alatt megkeresi az egy hétre ígért itteni fizetését.

A község szélén lévő tájházra első körben odaítélt, majd megvont pályázati összeget fellebbezés útján szerezték vissza, és a beruházást 2014-ig kell megvalósítani, ezért csak jövőre akarják elkezdeni. A Hunyadi téri épület felújítására nyert 8 millió mellé még 5-6 millióra szükség lesz. Szil tagja a mosonmagyaróvári nagytérségi hulladékgazdálkodási társulásnak, amely komoly fejlesztésbe kezdett, ezért a falu is érdekelt a program eredményes folytatásában. Az elhasználódott járdákat szintén szeretnék felújítani. Az idén aranymisés Ács Lajos kanonok megvásárolta és az önkormányzatnak adományozta azt a falu közepén lévő 500 m2-es elhanyagolt területet, melynek szépen haladnak a rendbe tételével.

A hagyományairól híres rábaközi község idén nem rendezi meg az aratófesztivált, mely leghamarabb 2013-ban lesz. Továbbá Szil önkormányzata úgy döntött, hogy idén csak abban az esetben tartanak  falunapot, ha pályázati forrást találnak rá, mert a költségvetés egyensúlyát ily módon sem szabad veszélyeztetni. Ezen már ne múljon a dolog - tette hozzá tréfásan a polgármester - a helyiek  idén kénytelenek lesznek vele, mint „kinevezett” sztárvendéggel beérni.

Szil vezetője a takarékosságot a saját derékszíjának meghúzásával kezdte, bár  ahhoz, hogy ez látszódjon is,  szerinte több idő kell. Az elképzelések pénzügyi fedezet nélkül mit sem érnek, de a meglévő hitelen felül szóba sem jöhet újabb visszafizetni való – tette hozzá. Lengyel Lajos egyébként is úgy gondolja, hogy általában nem a kisebb településekkel van a baj, mert azok jobban sáfárkodnak a pénzzel. A faluvezető nyugodt lehet, mert alakján már megjelent a változás, és ha ilyen gondosan odafigyel a részletekre, Szil át fogja vészelni ezt az évet is.
Beküldés dátuma: 2012. 05. 30.

Kapcsolódó hírek

  • Beled napja a kerékpáros pihenőhelyen

    Folyamatosan szépülő, ápolt, gondozott környezet, jól szervezett programok, jó hangulat és társaság teszi emlékezetessé a Beled Napjának helyet adó kerékpáros pihenőt, ami a helyiek szerint lassan szabadidőparkká növi ki magát.

További hírek

  • Beled napja a kerékpáros pihenőhelyen

    Folyamatosan szépülő, ápolt, gondozott környezet, jól szervezett programok, jó hangulat és társaság teszi emlékezetessé a Beled Napjának helyet adó kerékpáros pihenőt, ami a helyiek szerint lassan szabadidőparkká növi ki magát.

  • Gondűző falunap Győrsövényházon

    A 27. alkalommal megrendezett győrsövényházi falunapon ottjártunkkor épp egy sramlizenekar muzsikált a háttérben, ezért kicsit jobban oda kellett figyelni a polgármester szavaira.

  • Első helyen végeztek a kapuvári dalosok

    A 2009 óta működő kapuvári Hajnalcsillag Dalkör fellépéseivel sikert sikerre halmoz, legutóbb az országos „Ki mit tud?” vetélkedőn értek el kiváló eredményt.

  • Elsősök az iskolapadban

    A pedagógusoknak néhány hét áll a rendelkezésre ahhoz, hogy megfigyeljék az újonnan beiratkozott nebulók beszédkészségét, szókincsét.

  • Megkezdte szolgálatát az új beledi lelkész

    A beledi evangélikus gyülekezet augusztus 15-én értesült arról, hogy elfogadták a másfél évvel ezelőtt beadott pályázatukat.