Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A kick-box erősebbé tesz, ráadásul természetes módszer a stressz ellen

Pantelics Péter megjegyezte: azért tartották fontosnak a küzdősport elindítását a városban, mert szerették volna bővíteni az egyesület repertoárját, és hogy az is találjon magának mozgási lehetőséget, akinek kevésbé fejlett a gömbérzéke. A kezdeti kis csoportból mára gyermek és felnőtt ágazat jött létre, mely nemcsak sportot jelent, de életformát is diktál a tagok számára. Pantelics Péter az utánpótlás neveléssel foglalkozik, Soós István és Molnár Sándor szintén ingyen vállalták a közhasznú egyesületben a gyerekek oktatását, Németh Gábor pedig a felnőttek programját vezeti. Az edző elárulta: nem számítottak arra, hogy a karate mellett  ekkora sikere lesz a kick-boxnak. Mivel a sportág nem tartozik a legnépszerűbbek közé, és azt sem lehet rá mondani, hogy túlságosan megbecsült lenne, a szakvezetők annál inkább értékelik, ha valaki beáll a soraikba.
Soós István hozzátette: tizennégy éves kortól az idősebbekig, a lányokat és a fiúkat egyaránt szívesen látják a másfél órás foglalkozásokon. A bemelegítés után a bázistechnikát próbálják ki, amelyre fel lehet fűzni a gyakorlatsorokat. Az erős izommunkán alapuló folyamatos mozgás fejleszti a koncentrációs szintet, amit a résztvevők az élet egyéb területén is hasznosíthatnak. A tréner kiváló gondűző programnak tartja a kick-boxot, és garantálja, hogy az edzés után  idegrendszerét kikapcsolva, ellazultan ül le mindenki a tévé elé.
Csányi János, a győri Unicentral Bull’s Kick-box és Thai Box Team vezető edzője elképzelni sem tudná életét a sport nélkül, ottjártunkkor épp technikai tréninget tartott a kapuvári Castrum SC sportolóinak. A 3 danos mester elmondta, hogy megyénkben több olyan klub is működik, ahol a kick-boxot az ún. ringes szabályrendszer szerint oktatják, például Sopronban, Fertőszentmiklóson és Kapuváron.  Utóbbi város csapatáról elismerőleg nyilatkozott, hiszen nem kis feladat, hogy a világ egyik legkeményebb harcművészete, a kyokushin karate mellett - mely a településnek rangot és hírnevet hozott -  ilyen szinten életben tudják tartani a kick-boxot. A ‘70-es évek végén a tradícionális stílusból  továbbfejlesztett küzdőágban védőfelszerelést használva, ötféle szabályrendszer szerint mérethetik meg magukat a sportolók: a semi, a light és a full contact, ezenkívül a low-kick, valamint a thai-kickboxingnak megfelelően. A mester elmondta, hogy edzőtársaival a bővített technikai repertoárral működő, utolsó három oktatására vállalkoztak, melyek a ringben zajlanak, a semi és a light pedig páston folyó, félerejű versenyt jelentenek.
Aki ennyi ízelítő után kedvet kapott a sporthoz, netán érez magában annyi erőt és elszántságot, hogy a mester szintig vigye, két módon teheti ezt meg: A nemzetközi versenyeken sorozatosan dobogós helyezést elért versenyzők többszöri meghívást kapnak a mestervizsgákra, illetve, ha az edző tanítványai szerepelnek a világ  élmezőnyében, az oktató megszerezheti a mesterfokozatot. Na jó,  ne törjünk egyszerre a csúcsra, csak szépen sorjában, mert a kick-box órákat vállaló sportoló jutalma sem marad el: garantált egészségmegőrzés, magabiztosság, határozott megjelenés, önfegyelem és összpontosító képesség.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 15.

Kapcsolódó hírek

  • Felajánlásból zöldítik a várost

    A beledi lakosság mélységes felháborodását keltette nemrég az energiaszolgáltató villamos vezetékeinek megóvása érdekében indított fanyesési akció.

További hírek

  • Felajánlásból zöldítik a várost

    A beledi lakosság mélységes felháborodását keltette nemrég az energiaszolgáltató villamos vezetékeinek megóvása érdekében indított fanyesési akció.

  • Mozgalmas élet Vásárosfaluban

    Vásárosfalu önkormányzata lehetőségeihez képest jelentős összeggel támogatja a civileket, de nagy segítséget jelent a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából befolyt összeg is.

  • A kónyiak óvják egészségüket

    Száznál több érdeklődő kísérte figyelemmel az idén megrendezett kónyi egészségnapot. A szakemberek örülnek annak, hogy az emberek egyre tudatosabban ügyelnek testi és lelki épségük megőrzésére.

  • Őszinte beszédre vágynak a csalódott emberek

    Szél Bernadett ígérete szerint 2018 áprilisában nemcsak kormányváltásra, hanem valódi rendszerváltásra készülhet az ország, amennyiben az LMP megkapja a szükséges számú szavazatokat.

  • A cél világos: továbbra se kelljen befogadni illegális migránsokat Magyarországra

    A több mint 1,7 millió aláírás megkérdőjelezhetetlenné teszi a kormány álláspontját: hazánk nem ért egyet Brüsszel migránsok betelepítésére vonatkozó tervével.