A Hunyadi gimnázium közgazdasági tagozatának elvégzése után szaktudását több helyen is kamatoztatta: megfordult Rábapordányban, Jobaházán és Csornán, s lassan harminc éve, hogy jelentkezett beledi munkahelyére, ahol ma készáru értékesítőként dolgozik. Pandur Ferenc felesége révén került 1987-ben Rábakecölbe. A házaspár két leányt nevelt fel, akik közül a nagyobbik a fővárosban dolgozik, a kisebbik pedig még tanul.
Pandur Ferenc 2002-ben indult először a helyhatósági választásokon (azóta a lakosság minden ciklusban megtiszteli a bizalmával), mert nem érezte teljesnek a fiatal, illetve a közép korosztály érdekeinek képviseletét. Az alpolgármester elárulta: eleinte úgy érezte, hogy a helyiek nehezen fogadják be, mint nem tősgyökeres falubelit, ezért is érte meglepetésként, amikor megválasztották. 2010-ben a község vezetőjének javaslatára a képviselőtársak alpolgármesternek jelölték.
Valamilyen szinten a kényszer szülte azt a megoldást, hogy hétköznap nincs a településen Rábakecöl vezetője, s hogy mégis jól működik a dolog, abban az alpolgármester szerint nagy szerepe van a kiválóan együttműködő képviselő-testületnek. Tuba Erik tiszteletdíjas polgármester alaposan meggondolta, hogy kire bízza Rábakecöl irányítását, amíg ő a fővárosban dolgozik. Mivel a mindennapokban nem tartózkodik a Rábaközben, olyan megbízható személyre volt szüksége, aki nemcsak itt él, de képes is ellátni a feladatokat, és megoldani a menet közben felmerülő gondokat. – A 21. században, az okostelefonok világában nem jelenthet problémát a kapcsolattartás, hiszen ott van az elektronikus levelezés stb. – jelentette ki Pandur Ferenc, majd hozzátette: hétvégenként személyesen is találkozunk, amikor megbeszéljük a teendőket és az elkövetkezendő, megoldásra váró feladatokat. Az alpolgármester leszögezte: a kezdeti anomáliákat sikerült leküzdeni, amit a település lakói kedvező tapasztalataik révén érzékelhetnek, továbbá azt, hogy az önkormányzati munka megfelelően alakul. Rábakecöl második embere annak nem örül, hogy megszűnt az iskola (először a felső, majd két évvel ezelőtt az alsó tagozat ment át Beledre), annak viszont igen, hogy sikerült felújítani az oktatásnak korábban helyet adó épületet. A Soós Imre Kulturális Központ minden igényt kielégítő, korszerű intézménnyé vált.
Pandur Ferenc és Tuba Erik a több mint húsz év korkülönbség ellenére jól megértik egymást, s az időnként előforduló nézetbeli különbségek sem biztos, hogy generációs eltérésekből adódnak. Amíg a Rábakecöl fejlődéséért tenni akaró polgármester és annak helyettese képes egyezségre jutni, és a kettejük közti párbeszédet a képviselők is segítik, addig működőképes a dolog. Őket a nap huszonnégy órájában bármikor, bármilyen gonddal megkereshetik, amit a legjobb tudásuk szerint megoldanak – mutatott rá Pandur Ferenc a közfeladatot önként vállalók felelősségére.
Beküldés dátuma: 2012. 10. 31.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
-
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
-
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
-
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
-
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.