A csornai plébános szerint a legjobb pedagógus az édesanya és az édesapa, mert a gyermek elsősorban tőlük tanulja meg a másokra figyelést, és általuk gyakorolja a szeretetet, valamint a megbocsátást. Az egyház úgy tekint a családra, mint az iskolára, és mivel nem szakképzett emberek alkotják, időnként segítségre szorulnak. A család az öröm mellett az aggodalom forrása is, mert a jó és a rossz, a szép és a kevésbé tetszetős keveredik a közösségen

belül - jegyezte meg a papi hivatás gyakorlója. Ezt követően arról beszélt, hogy miért vált aktuálissá a téma 2011-ben. Két különböző nemű ember szövetsége mindig problémákkal jár, amely az eltérő érzelemvilágból és gondolkodásból fakad. A családok többsége képes uralni a helyzetet, de nem minden esetben van így, és a konfliktus rossz irányt vehet. A plébános jelezte, hogy kellő érzelmi és akarati felkészítéssel hosszabb távon sem elképzelhetetlen a házastársak harmonikus együttélése.
Az egyház a konkrét segítségen nem azt érti, hogy beleszól a saját értékrendje szerint berendezkedő családok életébe, mert tiszteletben tartja azok függetlenségét, viszont a szeretet tartós megtalálásában pártfogolja a hozzá forduló embereket. A következetes életvezetés része a határozott megbocsátás. Aki tartós és boldogító közösséget akar kialakítani, annak érdemes az egyházra hallgatni, mert több ezer éves élettapasztalatot sűrít magában. A számtalan társadalmi elképzelés és ideológiaváltás közepette a vallási közösség időtálló értéket képvisel. Az egyház úgy támogatja a nő és a férfi előrevivő kapcsolatát, hogy tiszteletben tartja mindenki egyéni döntését. Tájmel Antal mint mondta, az élettársi kapcsolatban élőknek nem a papírforma miatt kellene elkötelezni magukat, hanem hogy nyíltan vállalják kettejük közösségét, hiszen tartoznak ennyivel a társuknak.
A Család évével kapcsolatos konkrét programokról még korai beszélni, de az ifjúsági hittanon és a felnőttek képzésén újból előtérbe kerülnek az egyén és a család értékei, valamint azok a problémák, amelyek megnehezítik a mindennapokat. A hozzájuk forduló középiskolások, egyetemisták életből merített kérdéseikre kimerítő választ kapnak - tette hozzá Tájmel Antal.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 15.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.