Kapuvár Város Fúvószenekara egyelőre szabadtéren, a kellő távolság megtartása mellett örvendezteti a helyieket muzsikájával, ugyanakkor a jövőt is tervezik. Napirendre veszik az utánpótlábázis növelését, a fiatalok képzését és felkészítését a közös zenélésre, mert hosszabb távon ebben látják a fennmaradásukat.
Nemrég újrakezdte a próbákat Kapuvár Város Fúvószenekara, de a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás idejére sem némultak el teljesen.
Hámori György polgármester engedélyével, a szabályok szigorú betartása mellett két karanténkoncertet adtak a lakótelepen élőknek, a majális alkalmával pedig felszállt a csapat egy kamion platójára, és onnan fújtak ébresztőt a kapuváriaknak.
A zenekar összetétele nem változott, de mindenki egyéni érzékenységére bízzák, hogy részt kíván-e venni ezeken a fellépéseken. A karnagy úgy ítélte meg, van annyira felkészült a tagság, hogy elő tudják adni az indulókat és az egyéb népszerű fúvós darabokat. Legutóbb közkedvelt Abba melódiákkal, a magyar operettek gyöngyszemeinek fúvós átirataival lepték meg a közönséget.
– Ez nagy öröm számunkra, mert sok fellépést terveztünk erre az évre. Szeretnénk, ha helyben is megismernék a zenekar új arculatát, azokat a darabokat, amelyekkel foglalkozunk – utalt Kőszegi-Németh József a tavaly decemberben Mosonmagyaróváron már sikeresen bemutatott számokra. A fúvósok egyébként a zene iránt érdeklődő ifjúságban látják a biztosítékát a zenekar jövőjének.
Próbáikat általában szerdán tartják, de napjainkban minden viszonylagos, hiszen a kinti fellépéseket az időjárás is befolyásolja. A mindenki számára ismert körülmények miatt idén sajnos elmaradt a kapuvári fúvószenekar hagyományos és talán az egyik legfontosabb tavaszi fellépése, de a karnagy abban bízik, hogy egy nyugodtabb időszakban majd be tudják pótolni a közönségnek.
A mosonmagyaróvári Kühne Koncert Fúvószenekar néhány hete a „WC papíros challenge” elnevezésű kihívással lepte meg kapuvári kollégáit a facebookon. A rábaközi település zenészei vették a lapot, és rögön poéngyártásba kezdtek. Kőszegi-Németh József szerint az ötletelés és a videokészítés összerázta a társaságot.
– Örülök, hogy egy ilyen csapat vezetője lehetek, akik a humorban és játékban is benne vannak – tette hozzá a karnagy. A kapuváriak sem maradtak hosszú ideig adósok, és hogy ne szakadjon meg kihívás sorozat, továbbadták a veszkényi, a kőszegi és az orosházi fúvósoknak, akik hasonló, vidám felvételeket készíthetnek ebben a kevésbé szívderítő időszakban.
Fotók: Facebook: Kapuvár Város Fúvószenekara - Mihálka Jenő Fúvós Egyesület
Beküldés dátuma: 2020. 05. 19.
60. születésnapját ünnepelte Kapuvár Város Fúvószenekara
Szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a közönség Carl Teike Vadász indulóját Kapuvár Város Fúvószenekarának 60 éves jubileumi koncertjén.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.