Harsányi Judit rendőrszázados nyilatkozatának elején tévesen elterjedt szóhasználatot tisztázott, vagyis a drog és a kábítószer nem azonos. Előbbi az angol drug magyarosított formája, vagyis a tág fogalomkörbe minden olyan dolog beletartozik, mely az emberi szervezetbe kerülve megváltoztatja annak működését. Ez alapján a drogériákban árusított növényi alapú gyógytermékek is drognak nevezhetőek, vagy akár a fűszerek. Így már érthető, hogy a szakember miért beszélt legális és illegális drogokról: előbbi csoportba a törvény által nem tiltott anyagok tartoznak, melyek használatának nincs jogi következménye, a köznyelvvel ellentétben viszont csak az utóbbiakat indokolt kábítószereknek nevezni.
Hangulatváltozás, érzéki csalódás, látványos magatartászavar; ezek mind-mind a narkotikumoknak köszönhetőek. Hogy miért terjed gyorsabban a fiatalok körében? Mert az identitászavaros serdülőnek labilisabb a személyisége, s gyakran önbizalomhiány jellemzi őket. A 14 - 15 éves korosztály a legveszélyeztetettebb, mert ők hamarabb nyúlnak a pótszerekhez, s gyakran a baráti társaság vagy a kíváncsiság viszi őket az illegális drogok felé - mondta a rendőrszázados. Az idősebbeknél annyiban más a helyzet, hogy ők már túl vannak a kipróbálás fázisán, nagy többségük feldolgozatlan problémákkal küzd, illetve a felsőoktatásban tanulók átmeneti izgalmi állapotukat próbálják nyugtatótszerekkel csillapítani. A nyitottság nem feltétlenül jelent jót, mivel a tiltott szerek iránt is nő az érdeklődés, ami pedig a kipróbálók életkorát illeti, az egyre alacsonyabb.
Hogyan lehetne elejét venni a fiatalok illegális drogfogyasztásának? A szakember véleménye szerint minél korábban, mert a serdülőkor küszöbéhez érve már lehet, hogy későn van. - Nagyon sokszor találkozunk olyan 12 - 13 éves fiatallal, aki éjszaka kettőkor a parkban van - említette a riportalany, majd a szülőknek a következőt javasolta: minél többet beszélgessenek csemetéikkel, figyeljék szórakozási és internetezési szokásaikat, annak ellenére, hogy a gyermeket kellemetlenül érintené. Fontos tényként említette: a világhálón olvasgató fiatalokat hamarabb megfogja a szerek vonzónak gondolt, élvezeti hatása, a következményeikkel már kevésbé foglalkoznak. Beszélgetőpartnerünk úgy véli, kevesebb veszély leselkedik azokra a tinédzserekre, akik nem unatkoznak, mert lefoglalják magukat valamilyen értelmes tevékenységgel, például csapatjátékkal, sporttal, zenével vagy tánccal.
Bármilyen összetételű “cuccot”veszünk alapul, legvégső hatásukban nem különböznek: a véráramon keresztül károsítják a központi idegrendszert. Ami viszont ha nem működik megfelelően, komoly következményekkel jár: leépül a hallás, a látás, a szaglás és mindenfajta érzékelés. Harsányi Judit amikor a gyerekekkel beszélget a témáról, másik sajnálatos esetet, a rákos betegeket hozza fel példának, mert még ők is nagyobb eséllyel gyógyíthatóak, mint a kábítószeresek. A tizenéves korosztály gyakran változtatja külsejét, ezért nagyon nehéz észrevenni náluk a szemmel is észlelhető átalakulást, a magatartási és pszichés változás némileg hamarabb jelentkezik, mely egyénenként eltérő: lehet indokolatlan örömkitörés, agresszió, túlérzékenység, korábban nem tapasztalt fáradtság és koncentrációs zavar a mozgásban vagy a gondolkodásban. Intő jel, ha eltűnik otthonról a gyerek vagy a kosztpénz, esetleg nagyobb összeg. Gyanúra adhatnak okot, ha a fiatal környezetéből a következő tárgyak kerülnek elő nagyobb mennyiségben: Különböző méretre vágott alufólia darabok, sörösdoboz lehasított alja, mert ezekben melegíteni lehet a bódító anyagokat. A függőségbe került egyén nem biztos, hogy hasznos célból gyűjti a megüresedett kindertojásokat, a kisebb filmes- vagy tartódobozkákat, a paketteket, a dohánypapírokat.
Harsányi Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy legyenek nagyon óvatosak a bulizó tizenévesek, mert gyakran partidrogokat öntenek az italukba, így a lányok tudtukon és akaratukon kívül esnek bódult állapotba.
Senkit ne tévesszen meg a következő: az extasy vagy a speed hatása nem látszik azonnal, de csak idő kérdése, hogy a ritkuló hajú és fogazatú fiatalnak hamuszürke arca legyen, és csontvázhoz hasonló, csuklyába burkolózó, árnyként lebegő alakként haladjon a parkokban. Aki csak egyszer próbálta ki, már az is komoly veszélyben van, mert elkezdeni könnyű, viszont kiszállni nagyon nehéz ebből a körből. A rendőrszázados megdöbbentő adatot mondott: száz függőből csak egy, esetleg két személy szabadul meg a csapdából, mert újabb és újabb adagokat kíván a szervezete. - Ez olyan, mint az alkoholizmus, lehet tünetmentes, de aki kábítószeres, az mindig az is marad - fogalmazott az interjúalany. Súlyosabb probléma esetén a következő helyeken lehet segítséget kérni: a győri Támasz-, Krízis- és Drogambulancián vagy a mosonmagyaróvári DrogPonton, de ezeken kívül számos lehetőség kínálkozik a bajbajutottaknak.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.