Sokan szerették volna legyőzni a szakmai érettségi tárgyak országos versenyének döntőjén a csornai Hunyadi szakközépiskolásait, akik az előző évekhez hasonlóan, idén is megnyerték a nagyszabású megmérettetést. A tokajiak, a debreceniek, a miskolciak, a csongrádiak, a zalaegerszegiek mind-mind megpróbálták a lehetetlent, vagyis felülkerekedni a csornaiakon. A 12/C osztályos diákoknak csupán a versenydrukk okozott némi problémát, ezért igazán jól szerepeltek a Győrben megrendezett rangadón.
Felkészítőjük, Világosné Rozsonits Erika örül a lányok eredményének, hiszen tudja, hogy milyen aprólékos munka áll a hátuk mögött. Tanárukkal naponta megbeszélték a pedagógiai és pszichológiai tárgyakat, valamint a hozzá tartozó gyakorlati tudnivalókat. Ahogy bővült a diákok ismeretköre, úgy nőtt az érdeklődésük a szakmai tárgyak iránt. A versenyen kiosztott írásbeli teszt jó megoldásáért is keményen meg kellett küzdeniük, de a kifejtős feladatok esszéinek megírása sem volt könnyebb. Szerencsére az iskolai tanítási órákon kívül ráfordított plusz idő és energia meghozta a gyümölcsét – tudtuk meg a pedagógustól, aki még álmodni sem mert ennyi előkelő helyezésről. A nyolc lány láthatóan osztotta mestere véleményét, hiszen egyetértően bólogattak a beszámoló alatt. Oktatási alapismeretek tantárgyból országos első lett Bencsics Nikolett, másodikként Babos Vivien, harmadikként pedig Szabó Veronika zárta a versenyt. Kálmán Eszter kiszorult ugyan a dobogóról, de a rangsor negyedik helyével szintén szép eredményt ért el. Dombi Viktória a hatodik, Németh Nikolett hetedik, Lukácsi Barbara a nyolcadik, Nagy Kitti pedig a tizennegyedik helyre került.
Bencsics Nikolett örült dobogós helyezésének, de érzi, hogy ez felelősséggel is jár. – Nagyon sokat gyakoroltunk. Előfordult, hogy délután ötig-hatig bent maradtunk, és célirányosan csak a versenyre gyakoroltunk. Niki elmondta, hogy a lányokkal már év eleje óta tudatosan készültek a megmérettetésre. A csornai Bóbita óvodában szerzett tapasztalataik segítették őket a szóbeli feladatok szituációelemzésén is. Az érettségizett diák a fővárosban működő Nemzetközi Pető Intézetben szeretne továbbtanulni, s ha oda mégsem vennék fel, akkor a soproni óvónőképző főiskolát célozza meg. A hunyadisnak a sikeres felvételire minden esélye megvan, hiszen az országos versenyen elért kiváló helyezése máris plusz száz pontot hozott neki. Babos Vivien meglepődött, hogy a szóbelin az övé lett a második legjobb eredmény, és nagyon hálás tanárának a felkészítésért. Szabó Veronika örül, hogy elhozhatta a harmadik helyezéssel járó dicsőséget iskolájának. A sikeres érettségi után a győri Apáczai Csere János Kar Gyógypedagógiai Intézeti Tanszékére szeretne bejutni, s felvételi lapján másodikként a soproni óvónőképzőt jelölte meg. Minden álma, hogy gyerekekkel foglalkozzon, hiszen védőnő édesanyja munkahelyén szívesen fogadnák a frissen végzett fiatalt. Lukácsi Barbara arról beszélt, hogy milyen órán kívüli programok színesítették a pedagógiai szakközépiskolában tanuló diákok elmúlt esztendeit. Ezek az érdekes programok, továbbá a házi versenyek és mesevetélkedők sok kiegészítő információt szolgáltatnak a leendő óvónőknek, illetve tanítónőknek. Kálmán Eszter úgy érzi, hogy a sok tanulással ugyanannyi izgalom is járt, ami a verseny napján a tetőfokára hágott. Hogy oldják a feszültséget, előtte este moziba mentek és kötetlen beszélgetéssel próbálták egymás figyelmét elterelni a rájuk váró nehézségekről. Dombi Viktória csak az utolsó héten tudta meg, hogy bekerült a rangos versenyre, ezért társainál felkészületlenebbnek érezte magát. A hatodik helyezés nagy meglepetést okozott a pedagógiai szakközépiskola diákjának, aki nemcsak önmaga, hanem osztálytársai előtt is bebizonyította: értő módon tanulta meg a szaktárgyakat. Németh Nikolett óriási kihívásnak tekintette az országos szintű megmérettetést, s mivel az iskola diákjai az elmúlt években rendre jó helyezéseket értek el, jó értelemben végig rajtuk volt a megfelelés kényszere. A diáklány szerint a Hunyadiban elsajátított ismereteket a későbbiekben is hasznosítani fogja. Nagy Kitti szintén a verseny előtti héten értesült arról, hogy döntős lett, de már az előző időszakban is figyelemmel követte az osztálytársak felkészülését. Tanáruk és a társak támogató hozzáállása nélkül nem tudtak volna ilyen jól tejesíteni.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 05.
-
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
-
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
-
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.