Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A Haydn Vegyeskar koncerttel örvendeztette az ünnepekre készülő kapuvári közönséget

Kapuváron az 1980-as évek közepétől rendezik meg a karácsonyi hangversenyt. Buza Béla tanár kezdeményezésére indult a nagyszabású rendezvény, mely annyira közkedvelt lett, hogy egy idő után a város is felkarolta.

A töretlen népszerűségnek örvendő előadás mostani szervezőinek szerény kívánsága így hangzott: Szeretnénk, ha nem a 2014-es lenne az utolsó. Kapuiné Titz Ildikó és Lukovits Györgyi minden alkalommal változatos repertoárral készülnek programra: a kórustagok elsősorban magyar nyelven megszólaló komoly- és könnyűzenei darabokkal állnak ki a nézőközönség elé. Az est folyamán a város általános iskolásaiból verbuválódott kórus is bemutatta énektudását, de hogy még színesebb legyen az előadás, vendégművészek és a kórusból kilépő szólisták teszik még érdekesebbé a bemutatót. 

A 2014-es koncertet Gyopáros Alpár nyitotta meg. – Meg kell tanulnunk ebben a világban, de nem ebből a világból élni – mondta az országgyűlési képviselő, aki többek között arról beszélt, hogy ma másként éljük meg ünnepeinket, mint tíz-húsz évvel ezelőtt, hisz minden életszakasznak meg vannak a maga sajátosságai. Kénytelenek vagyunk felvenni a tempót a felgyorsult világgal, ugyanakkor tudjuk, hogy a szívünkből és az emberi kapcsolatainkból kiteljesedő belső békét nem a mindennapi rohanás, hanem a biztos támasz, a család adja meg.

Beküldés dátuma: 2015. 01. 12.

Kapcsolódó hírek

További hírek