A versenyidőszak közepén is túl vannak a Kisalföldi Shaolin Kun-Fu Egyesület csornai tanulói. A szeptember végi országos bajnokság Érden megrendezett második

fordulóján két csornai versenyző indult. A junior kategóriás Kohut Viktória formagyakorlatban mérette meg magát, de ötödik helyezése nem lett elég a továbbjutáshoz. Neki jövőre javítania kell a teljesítményén, s a tervek szerint formagyakorlatból és küzdelemből is többen fognak benevezni a versenyekre. Horváth Bianka küzdelemben vett részt az 56 kg-osok kategóriájában, s eredményei alapján bejutott a novemberi döntőbe.
Némi csalódást hozott a csornaiaknak az őszi időszak fő versenyének számító, szintén Érden megtartott rangadó. A több ország részvételével megrendezett világkupára az előre jelzettnél jóval kevesebben jöttek el, így a - 56 kg-osok kategóriájábn Biankának egyszerűen nem akadt ellenfele. A csornai versenyző kénytelen volt beállni a - 60 kg-osok közé. Cser István edző szerint Bianka minden tőle telhetőt megtett, de bejött a papírforma: a döntőben egy visszavonulóban lévő, több éves rutinnal rendelkező ellenfele győzedelmeskedett. Horváth Bianka nincs elkeseredve, mert rengeteg tapasztalatot szerzett. Például másodszor vehetett részt nemzetközi versenyen, amelynek nemcsak a lebonyolítását látta, hanem a többi formagyakorlatot is megfigyelhette. Nagyon erős a külföldi mezőny, de a csornai versenyző úgy ítéli meg, hogy önmagához képest sokat fejlődött.
Beküldés dátuma: 2013. 11. 15.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.