Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A gyermek világgal alkotott kapcsolatát mutatta be a tárlat

“A 24 hónap pillanatai” című tárlaton  fényképek kavalkádja és kiállított tárgyak sokszínűsége próbálta feleleveníteni a két éven át tartó szakkörök hangulatát. A tehetséges  tanulók különböző szintű angol és német nyelvi tanfolyamokon, magyar és matematika előkészítőn vettek részt, a számítástechnika órákon pedig a programozás alapjaival ismerkedtek meg. A  hátrányos helyzetű diákok a hon- és népismereti foglalkozások révén eljutottak a kiállítóhelyekre és múzeumokba – jegyezte meg Kemenesi Ágoston intézményvezető. Az alsó tagozatosok jól érezték magukat az egyhetes erdei iskolában.
Az eddigi rendezvényeket a csornai városi könyvtárral és művelődési központtal közös projekt keretében szervezték meg. Szalayné Galambosi Tímea, az említett intézmények vezetője szerint ki kell használni a közoktatás és a közművelődés egymást támogató kapcsolatát. A következő három évben tovább folytatódik a tűzzománc szakkör, a művészeti iskola képzőművészeti tanszakán a festészeti, a zenei tagozaton pedig a fúvós foglalkozás.

Az alkotás a legmagasabb rendű szellemi munka:
A változó világ és a tanulók személyiségfejlődéséért érzett felelősség sarkallta őket arra, hogy bekapcsolódjanak a projektbe – mondta Gecsei Edit oktatási szakértő. – Abban kell versenyeznünk, amiben jók vagyunk, ez pedig a kreativitás! Hogy milyen ismeretekre lesz szükség a jövőben, azt senki sem tudja, ezért inkább a tanulás képességét kell az elkövetkező nemzedéknek átadni.
Csepregi Istvánné örömmel mutatta meg a gyerekeknek a rábaközi perec elkészítését, bízva abban, hogy így jobban megmarad a hagyomány. Szerinte jobban ragaszkodunk azokhoz a dolgokhoz, amelyekkel legalább egyszer találkoztunk az életben, és ha meg is kóstolhatják a diákok, még jobban megőrzik az emlékezetükben.
A Rábaközben gyakran kínált ételeket ízleltette meg a tanulókkal Nagy Istvánné. A nyugdíjas szakácsnő krumpligombócot, kukoricakását, forgácsfánkot és stercet készített az alkalomra. Piroska jó kezdeményezésnek tartja, hogy a csornai Széchenyi iskola tanulói megkóstolhatták azokat az ennivalókat, amelyek az ő korosztályának természetesek voltak.
Kancsó Milán a hon- és népismereti szakkörön ismerkedett meg a régebbi kultúrával és hagyományokkal. A 7.-es diák nem érezte tanulásnak az egy éven át tartó szakkörön való részvételt, mert annyira élvezte. Tetszett neki a gyékényfonás, a perecsütés, és a főzés, ezenkívül szép emlékeket őriz a kirándulásokról.

Beküldés dátuma: 2012. 03. 14.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Tanácsadó testület segíti az atya munkáját

    – Jó dolgozni ebben a beledi egyházközségben, csak egy szívfájdalmunk van, hogy kevés a gyerek a szentmiséken.

  • Becsengettek a kapuvári iskolákban

    Az elsősök eleinte csak tizenöt-húsz percig képesek figyelemmel kísérni az órákat, ezért a tanítók sok intenzív mozgást és játékot csempésznek be mindennapjaikba.

  • Sorban újulnak meg Csorna utcái, közterei

    A 2014-ben megalakult csornai képviselő-testület jelenleg a tizenhetedik felújított utcánál tart, és előkészítették a következő két szakasz rendbetételét is.

  • Új igazgató a katolikus intézmény élén

      „Veni Sancte”, azaz Jöjj Szentlélek! imádsággal indult a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/2019-es nevelési éve, majd a püspök által celebrált szentmise után ünnepélyes tanévnyitón vettek részt a gyerekek és az intézmény pedagógusai.

  • Megújult környezetben várják a gyerekeket

    Idén ősztől közel hetven gyermeket várnak a beledi óvodába. Sokak által várva várt eseménnyel kezdődik a 2018/19-es nevelési év Beledben, mert a gyerekek és az óvónők végre birtokukba vehetik a felújított óvodát.