21,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Beledi Általános Művelődési Központ. A pénzből a szervezők olyan programokat bonyolítottak le, amelyeket az intézmények eszköz és egyéb finanszírozási hiány miatt nem tudtak volna végrehajtani.
Az Új Széchenyi-terv keretében kiírt pályázat célja: arra ösztönözze a kulturális intézményeket, hogy minél szélesebb körben kapcsolódjanak be az általános iskolák és óvodák tanórán kívüli tevékenységébe. Előírás volt, hogy a támogatás révén megtartott programok szervesen illeszkedjenek az intézmények pedagógiai programjához.
A nyertes pályázó, vagyis a Beledi Általános Művelődési Központ a feltételek alapos tanulmányozása után együttműködési megállapodást kötött a beledi és a szanyi általános iskolával, a ciráki tagintézménnyel, valamint a rábakecöli és dénesfai óvodával. A három féléven át zajló projekt keretében havi, heti bontásban szakköröket tartottak, tehetséggondozó összejöveteleken vettek részt, külön témanapokat és -heteket szerveztek, továbbá vetélkedőkkel színesítették programjaikat. A résztvevők szám szerint negyvenegy féle tevékenységben közreműködtek, és ezek közt több olyan is akadt, amelyet mind a három féléven át megtartottak. Ilyenek voltak például a rajzkészségre épülő foglalkozások, az ifjú versmondók köre, az óvodás korúak kézügyesség-fejlesztő órái, illetve a „meseműhely”. Utazás a keresztény mesék világába címmel tehetséggondozó összejöveteleket tartottak, kulturális örökségeinkkel pedig szakkör keretében ismerkedtek a gyerekek. Az ún. témanapokat külső helyszínekre szervezték, amikor ellátogattak egy-egy színházi előadásra és hangversenyre, vagy megtekintették a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállítását.
Mórocz Ildikó nemrég értékelte a „Rábaköz kultúrkörei” elnevezésű pályázat kapcsán végrehajtott munkát. A projektmenedzser megállapította: hat intézményből közel 900 gyermeket vonták be a különböző programokba. A részt vevő intézmények szintén elmondták tapasztalataikat: a gyerekek élvezték a foglalkozásokat, melyekből nagyon sokat profitáltak, s mivel jó hangulatban teltek a találkozók, alig várják a folytatást. További előnye a projektnek, hogy egyértelműen erősödött az óvodák és az iskolák, valamint a művelődési intézmény közötti együttműködés.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 04. 07.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.