Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A gyerekek fogékonyak az újra

Gacs Elemérné szerint évről évre fejlődnek a gyerekek, de az igazi dicséretet természetesen a kívülállóktól kapják meg. A táncosok szűnni nem akaró lelkesedése és szorgalma, valamint a szülők támogatása viszi előre őket. – Büszkék vagyunk, hogy hozzánk járnak a gyerekek, de ők maguk is – fogalmazott a csoport vezetője. Nagy az összetartás a fiatalok között, és a nézeteltéréseket sértődöttség nélkül próbálják kezelni, de ha valaki mégis megbántódik, elhagyja a csapatot. Aki kitart, és bekerül a nagyobbak közé, az más  szemmel nézi magát a táncot, és az életszemlélete is megváltozik. Segítőiket elnevezték mentoroknak, akik példa értékűen bántak a kisebbekkel. A táncosok koreográfusa Soósné Gacs Zsuzsanna, aki kézben tartja az egészet.
A mozgásstúdió nemrég vette át az Amerikából kiinduló Hajrá csajok!irányzatot, mely tele van akrobatikával és élettel, ezért imádják a gyerekek – mesélte Gacs Elemérné. Hozzátette: azért olyan változatos a repertoár, mert mindig a közönség igényeihez igazodnak, ugyanis mást szeretne látni a falunapi közönség, mint például a klasszikus mazsorettek kedvelői. A tanulókat három korcsoportba osztották be, s a legfiatalabbak között a pici mindössze három esztendős. A középsőbe a negyedik – hetedik osztályosok járnak, a nagyok közé pedig a nyolcadiktól egészen a középiskolásokig iratkoztak be. A Juniornál kedves szokás, hogy nyilvánosan köszöntik a születésnaposokat.
Beküldés dátuma: 1970. 01. 01.

Kapcsolódó hírek

További hírek