Hatvan éve szentelték pappá
Csík Miklós volt bágyogszováti plébánost. A jászladányi származású atya egyszerre kettős ünnepet tarthat, hiszen 1928. december 6-án, Szent Miklós napján látta meg a napvilágot. A szülők egymás kölcsönös tiszteletéről jó példát mutattak gyermekeiknek, ezért a kisebbik fiúnak bátyjával együtt – a háborús időszakot leszámítva – szeretetben, békességben teltek ifjúi évei. Miklós a jászapáti gimnázium befejezése után Győrben végezte teológiai tanulmányait. Azért döntött a papi pálya mellett, mert szeretett volna segíteni az embereken, és úgy érezte, ezzel a hivatással éri el leginkább a célját. Először Tatabánya bánhidai részére került, ahol jól megértette magát a bányászokkal. Egy év múlva a Komárom-Esztergom megyei Mocsán folytatta, majd

onnét a püspök Sopronba helyezte át. – Ember vagyok én is, könnyezve hagytam ott a hívőket – mesélt a hűség városában töltött hónapokról. Gyömörén közel három évig szolgálta az embereket, és egy használt motorkerékpárral járta a hozzá tartozó településeket. Csík Miklós szép emlékei közt őrzi Dénesfát is, de a leghosszabb időt, pontosan harmincöt évet Bágyogszováton töltötte el.
A plébános maga irányította a szováti templom keresztjének felújítását a magasból, ahova az állványzaton keresztül jutott fel, a toronysisak szintén időtálló vörösréz bevonatot kapott. Még a kocsmából is érkezett segítség, amikor kicserélték az üvegablakokat, és a bágyogi részen élők ugyanilyen szolgálatkészek voltak – mesélte Csík Miklós, aki három falu gyermekeinek tartott hitoktatást: hozzá jártak a bágyogiak, a szovátiak és a bodonhelyiek. A plébános úgy érezte, hogy nemcsak ő, hanem a tanítványok is szívesen látogatták a foglalkozásokat, mert az éneklés mellett gyakran zenéltek. A fiatalok kitüntetésnek vették, ha a tanító hegedűjét használhatták, és a hangszert egyik osztály átadta a másiknak. – Aki szépen énekel, az kétszeresen imádkozik – mondta Csík Miklós ugyanolyan nemes egyszerűséggel, mint amely egész pályafutását végigkísérte.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.